Közélet

Kiengedték a börtönből Portik jobbkezét

kacsa (kacsa, vadkacsa, )
kacsa (kacsa, vadkacsa, )

Az egyik ügyben megszüntették ellene a nyomozást, a másik ügyben a rendőrök nézhettek el valamit.

Kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték még április 11-én a Portik Tamás jobbkezének tartott, Kacsa becenevű L. Jánost – értesült a PestiSrácok.hu. A férfi védője, Novák Péter a lapnak azt mondta, a bíróság azzal indokolta védence kiengedését, hogy a Prisztás-ügyben megszüntették ellene a nyomozás, illetve az Aranykéz utcai robbantásban a gyanúsítás pontosítást igényel. Az ügyvéd szerint ez azt jelenti, hogy a megalapozott gyanú L. Jánossal szemben fennáll ugyan, de a rendőrség által leírt tényállás nem pontos. A bíróság figyelembe vette, hogy a gyanúsított családi állapota rendezett, és más eljárás nincs ellene.

L. Jánost az Energol Rt. volt marketingigazgatójával, Portik Tamással együtt tavaly júliusban fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Első körben a Prisztás-gyilkosságban való részvétellel gyanúsították meg, mint bűnsegédet. A rendőrség azt feltételezte, hogy L. János vitte a helyszínre Prisztás József gyilkosát. Az ügyészség azonban nem emelt vádat Kacsa ellen. Aztán az Aranykéz utcai robbantásban való részvétellel „kínálták meg” a férfit. A gyanú szerint ugyanis Kacsa a robbantás előtt elment az Aranykéz utcába, hogy megnézze, ott áll-e az a kis Polski, amelyben a bombát rejtették. A nyomozók szerint a Boros Tamás mellett három ártatlan ember halálával és húsz járókelő sérülésével járó robbantás után L. János jelentette az akció sikerét a megbízónak, Portik Tamásnak.

A Bors korábban azt írta, hogy L. János fiatal kora óta ismerte Portik Tamást. A férfi ellen több merényletet is elkövettek a kilencvenes években. 1999 novemberében egy konditeremből kilépve nyitottak rá tüzet, egyszer pedig megkéselték. Utóbbival kapcsolatban Kacsa később azt mondta, hogy nem ő volt a támadás célpontja: testével védte barátját, akire rátámadtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik