Közélet

Az alvilág akarta megborítani a Fideszt

portik tamás (portik tamás, tek, )
portik tamás (portik tamás, tek, )

Feloldották a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Laborc Sándor és a magyar alvilág egyik legismertebb figurája, Portik Tamás közti beszélgetések jegyzőkönyveinek titkosítását.

A PestiSrácok.hu azt írja, hogy az anonimizált szereplőket beazonosítva érthetővé válik, hogy a baloldali politikusok miért vették le a kezüket Laborc Sándorról és Gyurcsány Ferenc egykori jobbkezéről, Szilvásy György extitokminiszterről. Nem csupán az derül ki, hogy fideszes politikusok kompromittálására akarták felhasználni az éjszakai élet egyik legveszélyesebb alakját, hanem az is, hogy ezért cserében készek voltak segítséget nyújtani a maffiózóknak. Például a rivális felek félreállításával vagy a kellemetlen rendőrök, ügyészek leszerelésével, sőt, a megfelelő bírók helyzetbe hozásával segítették volna a maffiózókat.

A lap szerint a szocialista kormányzat és az alvilág közti összefonódás sokkal durvább és szorosabb, mint azt hinni lehetett. A két jegyzőkönyv – tartalma alapján – nyilván a választási kampány egyik legnépszerűbb témája lesz.

A történet az előzetes hírekből közismert: Portik Tamásnak alvilági kapcsolatai révén fideszes politikusok körül kellett volna botrányt kavarnia, cserében Laborc Sándorék a nemzeti titkosszolgálatot felhasználva segítettek volna a vállalkozó éjszakai életbeli pozícióinak javításában, rendőrök, ügyészek befolyásolásában, sőt: egy helyen még egy, a szereplők által is korruptnak nevezett bíró is szerepet kap. A jegyzőkönyvek egyik drámai tanulsága az is, hogy belátást enged a magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás mérhetetlen fertőzöttségébe. Legalábbis a fertőzöttség 2008-as állapotába.

A Heti Válasz korábban azt írta, hogy a Portik–Laborc-összejövetelt egyszer Budán, egyszer pedig a Liszt Ferenc téri Menza étteremben ejtették meg – és az Alkotmányvédelmi Hivatalban fellelt számlák tanúsága szerint a fogyasztás költségeit valószínűleg az adófizetők állták. Arról is vannak információk, hogy a párbeszéd vélhetően nem merült ki a két személyes találkozóban – hiszen a folyamatos kapcsolattartás technikai feltételeinek megteremtéséért mind Portik, mind Laborc tett lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik