Közélet

Bejárhatja Szolnokot a pedofíliával vádolt férfi

pedofil (pedofil, )
pedofil (pedofil, )

Az ügyész javasolta, hogy az amerikai férfi kimehessen a városba.

Megszüntette a Szolnoki Járásbíróság ügyészi indítványra hétfői, jogerős döntésével annak a Szolnokon élő amerikai állampolgárnak a házi őrizetét, akit kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben – közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője.

A Biblia Baptista Gyülekezet évek óta Szolnokon élő lelkésze a gyanú szerint meg nem engedett módon közeledett a hozzá ingyenes angolórára járó tanítványokhoz. Tavaly nyáron elrendelték a 64 éves férfi előzetes letartóztatását, és számítástechnikai eszközöket foglaltak le a lakásában. Előzetes letartóztatásából a misszionárius tavaly novemberben szabadult, azóta házi őrizetben volt.

Molnár Iván, az amerikai lelkész ügyvédje elmondta: az ügy jelenleg még rendőrségi szakban van, és azoknak a gyerekeknek a pszichológiai vizsgálata zajlik, akikhez – állításuk szerint – nem megengedhető módon közeledett a kisegyház szolnoki vezetője.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2012. július 17-én közölte: házkutatást tartottak, és több adathordozót foglaltak le annak az amerikai hittérítőnek a szolnoki lakásán, akit kiskorú veszélyeztetése bűntett alapos gyanúja miatt tartóztattak le az előző hét végén. A férfi ellen szülői bejelentés alapján indult eljárás. A hittérítő a feleségével évek óta Szolnok szandaszőlősi városrészében tevékenykedett a Biblia Baptista Gyülekezet nevében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik