Közélet

Halálos kényszervallatás – nemzetközi lett a botrány

A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatást kér az izsáki rendőrségen agyonvert román férfi ügyében.

A diplomaták továbbították már a román fél azon elvárását, hogy a magyar hatóságok a törvényeknek megfelelően büntessék meg azokat, akik felelősek a Magyarországon őrizetbe vett és bántalmazott román állampolgár haláláért. A budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviseletek készek konzuli támogatást adni az áldozat családjának a holttest hazaszállításában. A román külügyminisztérium mély együttérzését fejezte ki csütörtöki közleményében a gyászoló családnak.

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán újságíróknak megerősítette, kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség kedden őrizetbe vett két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt. Mint mondta, a megalapozott gyanú alapján az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, akit a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmaztak, hogy rövid időn belül elhunyt.

Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett. Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, ugyanakkor elmondta, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Az országos rendőrfőkapitány szerdán elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és tűrhetetlennek nevezte a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik