Közélet

Savazással fenyegették Lázár János gyermekeit

Lazar-Janos(210x140)(3).jpg (lázár jános)
Lazar-Janos(210x140)(3).jpg (lázár jános)

A volt rendőr ellen már vádat emeltek, nyáron állítják bíróság elé.

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek 2011-es demonstrációi idején megfenyegette Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét és egy másik fideszes képviselőt.

A vádirat szerint B. Zorán 2011. május 16-án, Tápióbicskén adott fel egy levelet Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármesternek címezve. A levél a polgármesteri hivatalba érkezett.

A levélben az állt, hogy a fenyegető savval önti le Lázár János gyerekeinek arcát, illetve levágja a kezeiket, ha a szolgálati nyugdíjról szóló törvényt a parlament elfogadja. Mint ismert, a törvényjavaslatot Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselő nyújtotta be.

Úgy tudni, hogy a törvény elfogadása magát a fenyegetőt is hátrányosan érintette, ezért akarta elérni, hogy az országgyűlés a törvényjavaslatot ne fogadja el.

Czervánt is kihívta

A férfi nem csak Lázárt fenyegette meg. Kocsijával többször is megállt Czerván György országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának tápiószentmártoni családi háza előtt, illetve telefonon is zaklatta a politikust és feleségét. Az utóbbit megfenyegette, hogy a törvény elfogadásának következményei lesznek. Arra is megpróbálta rávenni, hogy kimenjen vele a főtérre, és rendezzék le ott a dolgot.

A Központi Nyomozó Főügyészség még tavaly november 7-én vádat emelt B. Zorán ellen terrorcselekménnyel fenyegetés és zaklatás miatt. A vádlott tagadja, hogy megfenyegette volna a politikusokat. A Hír24 úgy tudja, a Szegedi Törvényszék júniusra tűzte ki a tárgyalást.

Divat lett fenyegetőzni

Néhány héttel ezelőtt fiatalok szállták meg a Fidesz Lendvay utcai székházának bejáratát és erkélyét. A délelőtti akció hírére délután a Fidesz szimpatizánsai is megjelentek az épület előtt. Egy idősebb férfi az Index videója szerint azt kérdezte az egyik résztvevőtől, hogy akarnak-e egy kis sósavat a „pofájukba”. Az nem derült ki, hogy a megjegyzés B. Zorán korábbi savazós fenyegetése kapcsán merült fel, vagy az idősödő ellentüntető saját kútfőből merítette az ötletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik