Közélet

Könnyen megúszhatja a brutális kórházigazgató

Zsarolhatták és emiatt feltehetően hirtelen indulatból cselekedett a kegyetlen doktor. A férfi akár felfüggesztettel is megúszhatja. Orvosként azonban soha többet nem praktizálhat.

Rablással gyanúsítja a rendőrség azt a budai kórházigazgatót, aki a vádak szerint elkábította és megkínozta nőismerősét. A Btk. szerint a rablás alapesete 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Többel, mint például, ha különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel és kifosztással vádolnák meg, utóbbiakért – a halmazati büntetés szabályai szerint – maximum hét és fél évet kaphatna. Az általunk megkérdezett ügyvéd kevés esélyt lát arra, hogy az emberölés kísérletének vádja megállná a helyét a bíróságon, sőt, akár még egy felfüggesztettel is megúszhatja a férfi, büntetlen előítélet, beismerés, megbánás vagy egyéb enyhítő körülmények esetén. Pedig a rendőrök szerint a férfi példátlanul kegyetlen volt.

Lakáson belüli erőszak

Ahogy azt kedden, elsőként megírtuk, a férfi gyakorlatilag megkínozta áldozatát, leütötte, össze-vissza verte, kábító anyagot fecskendezett a combjába, testét pedig egy pokrócba csavarta. A rendőrség ugyan részleteket nem közölt, de annyit elárultak, brutális módon bántalmazták az áldozatot, a testén szörnyű sebek voltak. A  súlyos állapotban lévő nőre volt férje talált rá.

A budai kórházigazgatót hat órával a támadás után fogták el. A férfi mindent tagadott. A nyomozókat azonban nem győzte meg, szerintük biztos, hogy ő a tettes.

Úgy tudjuk, a megkínzott nő és a budai kórház vezetője titokban tartotta kapcsolatát. Információink szerint az asszony korábban férjnél volt, de már elvált, orvos szeretője azonban házas ember. A pár szakíthatott, ám a nő nem akarta veszni hagyni a kapcsolatot, azzal riogatta szerelmét, hogy kitálal. A férfi megijedt, hogy fény derül félrelépésére, és nekiesett a nőnek.

A nőt még mindig kórházban ápolják, de a körülményekhez képest jól van.  A budai kórház-főigazgató kegyetlensége felett kollégái a mai napig nem tértek napirendre.

Még marad a helyén

„Egyszerűen megmagyarázhatatlan és katasztrofális. A mai napig nem értjük, hogy fordulhatott elő ilyen szörnyűség. Ha ez egy perifériára szorult, kétségbeesett, nehéz sorsú emberrel esik meg, az is feldolgozhatatlan, de hogy egy tanult, diplomás kórházigazgató ilyet kövessen el, az egyszerűen érthetetlen” – mondta megkeresésünkre Rácz Jenő, a Magyar Kórház Szövetség elnöke.

Hozzátette: mivel az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben, a férfi megtarthatja státuszát, helyét, de feladatait a budai intézet orvosigazgatója veszi át. Abban az esetben azonban, ha viszont elhúzódik majd a nyomozati vagy a tárgyalási szakasz, az intézet tulajdonosa dönthet úgy, hogy megfosztja pozíciójától a vezetőt és új pályázatot ír ki.
(Korábban tévesen azt írtuk, hogy a kinevezési jogokat a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) gyakorolja, ezzel szemben a GYEMSZI kizárólag fenntartója a kórháznak, a vezetői pozíciókról nem ők, hanem a tulajdonos dönt.)

Rácz Jenő szerint szinte kizárt, hogy a férfi – bűnössége beigazolódása esetén – valaha is visszatérjen az orvosi pályára. Erkölcsi bizonyítvány nélkül nemhogy igazgatóként, közalkalmazottként sem helyezkedhet majd el a szakmában – szögezte le az elnök.

Hirtelen robbant

Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a férfi hirtelen indulatból cselekedett, nem tervelte ki előre kegyetlen tettét, feltehetően valamilyen váratlan feszültség hatására „robbant”. A legvalószínűbb indok a brutalitásra – véli a szakember -, hogy a nő fel akarta fedni titkos viszonyukat, esetleg meg is zsarolta a nős kórházigazgatót, aki aztán így térítette jobb belátásra „engedetlen” szeretőjét. Az egészen bizonyos, hogy nem állt szándékában megölni az asszonyt, erre utal a többi közt, hogy miután felmérte tettének súlyát, megpróbálta menteni a menthetőt – tette hozzá Bilkei.

„Mivel a savat állítólag nem a nő arcára, hanem annak ruhájára öntötte, valószínű, hogy nem féltékenység állt a háttérben, a férfinak nem az volt a szándéka, hogy elcsúfítsa áldozatát. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy valamin összekülönböztek, ami hatalmas feszültséget generált közöttük, a férfi pedig elveszítette azt a belső kontrollt, ami fékezte volna az indulatait. Ilyen fokú hirtelen indulati kitörés szakítás, a másik elvesztése miatt érzett fájdalom esetén is elő szokott fordulni” – magyarázta a szakember.

Nincs mentség

Évente egy kisebb településnyi ember esik áldozatul a családon belüli erőszaknak. Magyarországon minden ötödik nőt érint a családon belüli erőszak valamilyen formája. Hetente egy asszony, havonta egy gyermek hal meg emiatt. Mégis általában tagadás és elhallgatás jellemzi az erőszakot: a bántalmazottak félnek, a kívülállók pedig gyakran az áldozatokat hibáztatják.

Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület vezetője elítéli az erőszak minden formáját. Szerinte az sem mentség, ha valaki hirtelen indulattól válik agresszívvá, és az sem, ha alkoholos befolyásoltság hatására. A családon belüli erőszak pedig minden társadalmi réteg problémája, nincs köze sem iskolai végzettséghez, sem gazdasági helyzethez – hangsúlyozta.

Kormány elé kerül a családon belüli erőszak

Mint arról korábban beszámoltunk, elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport. A dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet – jelentette be nemrég az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az Élet-Érték Alapítvány tavaly májusra csaknem 103 ezer aláírást, a szükségesnek a dupláját gyűjtötte össze két hónap alatt azért, hogy a parlament önálló törvényi tényállásban büntesse a családon belüli erőszakot. A civilek azt akarták elérni, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre a kérdést, és a jövőben a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásként szerepeljen a büntető törvénykönyvben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik