Közélet

Káosz az M1-esen

m1-es-este(960x640)(1).jpg (hóhelyzet)
m1-es-este(960x640)(1).jpg (hóhelyzet)

Elindult a forgalom, de sokan haladnak lépésben,egyes szakaszokon tisztítják az utakat. A legnagyobb gond az információhiány.

A Facebookon fellelhető információk alapján az autópályán éjjel is kritikus a helyzet.

02:33 – Jó hír a Budapest felé tartóknak

Megindult a forgalom – jelezte egy autós a hvg.hu-nak, aki a 84. kilométernél ragadt bele a dugó, és tudott ismét elindulni Budapest felé. Szembeforgalmat azonban nem látni: valószínűleg nem engednek fel senkit az autópályára – teszik hozzá.

02:16 Még mindig nagy a sor

Órák óta ülök az autópályán a két gyerekkel hazafelé Ausztriából, mert azt hazudták, járhatók ma már az utak. Egy órája, éjfélkor azt mondta be a Kossuth, hogy pár alsóbbrendű utat kivéve minden rendben – írja bejegyzésében Bombera Krisztina éjjel egykor. Nem járt itt az M1-esen egyetlen rendőr sem, vagy bármi autó azt ellenőrizni, szorul-e bárki segítségre – teszi hozzá. Negyed háromkor a hvg.hu-nak megerősítette, hogy a hivatalos tájékoztatás ellenére Győr alatt még mindig dugó van az M1-esen. Azt is elmondta, hogy Győrnél már nem lehetett lehajtani a pályáról Fehérvár irányában, mert a rendőrök nem engedték.

01:47 Talán nem kell a sztrádán éjszakázniuk

Háromnegyed kettő körül arról adott hírt a hvg.hu, hogy lépésben mindkét irányban megindult a forgalom, de megerősíteni ők sem tudták az információt.

Korábban (1:25-kor) az Útinform azt írta, hogy az M1-esen hómarók és ekéző gépek dolgoztak/dolgoznak, emiatt van még több szakaszon, Győr, Bábolna és Komárom térségében fennakadás, ami 25-30 km-es folyamatos torlódást jelent Bábolna és Győr térségében. A 80. kilométertől éjfél előtt rendőri felvezetéssel meginduló sor nehezen mozdul – tették hozzá.

Nem nyitották meg az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát az M0-s autóúti csomóponttól az M19-es győri csomópontig. A forgalmat az 1-es főútra terelik. Emellett az M0-s autóúton az 1-es főút felé vezető oldalon is torlódás alakult ki, az M1-esre Hegyeshalom felé továbbra sem lehet felhajtani. Az M0–M1-es csomópontjában a kamionokat visszafordítják az M7-es autópálya felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik