Közélet

Helikoptert is bevetett az E.ON a Nyírségben

helikopter (helikopter)
helikopter (helikopter)

Helikoptert is bevetett az E.ON Zrt. a hibaelhárításba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol szombat délelőtt még mindig 50 ezer fogyasztói helyen nem volt áramszolgáltatás. A helikopter Nyírbogdány térségében segít az üzemzavar elhárításában, mert a környék a hóakadályok miatt más módon megközelíthetetlen.

Szabolcs és Hajdú-Bihar megyében, ahol a legnagyobb üzemzavar keletkezett, összesen 5250 kilométer hosszúságú vezetékhálózatot kellett bejárniuk a cég szakembereinek, hogy a hibahelyeket számba vehessék. Több mint 200 vezetékszakadás történt, a kábelek újbóli csatlakoztatásához legalább egyórás szerelési idő szükséges. Eltört 220 villanyoszlop is. Azok kicseréléséhez darabonként minimum három óra kell. Szigeteléstörés 820 esetben történt, a cseréhez minden érintett oszlopra fel kell mászniuk a szerelőknek, a cirka egyórás munkálatot elvégezni. Az áttelepítendő vezetékrendszer hossza meghaladja a 30 kilométert – mondta el Egyházi Nikoletta.

Az E.ON szóvivője hangsúlyozta: a cég szakemberei közül sokan csaknem negyven órája vannak talpon, és csak rövid pihenőt tartanak, hogy mihamarabb elhárítsák az üzemzavart. Az előre jelzett rossz időjárásra – folytatta – egyébként készült az E.ON Zrt., 400 dolgozót, valamint 100 alvállalkozót mozgósítottak a várható feladatok ellátására.

Szabolcsban csütörtökön eső esett, ami folyamatosan ráfagyott a vezetékekre, és az egyre vastagabb jégréteg alatt a viharos, 100 kilométer feletti széllökésekben szakadtak a kábelek, összeomlottak a vas- és betonoszlopok. A kidőlt fák ugyancsak okoztak vezetékszakadásokat, oszloptöréseket. Csütörtökön késő estétől az eső hóra váltott, a viharos erejű szél megmaradt, így további kábelszakadások, oszlopdőlések keletkeztek. Összesen 98 szabolcsi település több mint százezer lakosa maradt áram nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik