Közélet

Hétfőn áll bíróság elé a gyilkos trió

birosag(210x140)(11).jpg (bíróság)
birosag(210x140)(11).jpg (bíróság)

Kezüket, lábukat összekötözték, szemüket, szájukat leragasztották, majd egy használaton kívüli kúthoz vitték őket. A házaspár mindkét tagja megfulladt.

A Szolnoki Törvényszék hétfőn kezdi meg a Baunok házaspár meggyilkolásával vádolt három férfi ügyének tárgyalását.

Az ügyészség vádirata szerint a három férfi 2011. november 17-én elrabolta és Újszász külterületén megölte a szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét. A per a vádlottak meghallgatásával március 18-án és 25-én folytatódik majd.

A tervek szerint Pongrácz Zsolt tanácsa március végén a tanúkat hallgatja meg, majd áprilisban szakértők következnek. A bűncselekmény első- és másodrendű vádlottja az újszászi M. Béla és testvére, M. Tibor, a harmadrendű vádlott egy Nagytarcsán lakó ismert labdarúgó, a másodrendű vádlott üzlettársa, H. Szabolcs.

A vádirat szerint a férfiak anyagi gondjaikat úgy akarták megoldani, hogy az egyikük által ismert és jómódúnak tartott szolnoki vállalkozótól több millió forintot szereznek. Az elkövetők 2011. november 17-én a 60 éves Baunok Istvánt lakóházában egy riasztópisztollyal megfenyegették és 60 millió forintot követeltek tőle. Miután a sértettnek ennyi készpénze nem volt otthon, az összeget interneten akarták átutaltatni az egyik vádlott feleségének bankszámlájára. Baunok István azonban kiszaladt az épületből, segítségért kiabált. A vádlottak ezután a vállalkozót visszavitték a házba, majd 61 éves feleségével és a házaspár két gépkocsijával együtt Újszász külterületére vitték.

A település határában telefonon többször megpróbálták a pénzösszeget átutaltatni Baunok Istvánnal, de mivel a sértett nem tudta a teljes kódot közölni, a bank visszautasította a tranzakciót. Ekkor a vádlottak úgy döntöttek, hogy a sértettek nem maradhatnak életben, mert attól tartottak, hogy a rendőrséghez fordulnának. Kezüket, lábukat összekötözték, szemüket, szájukat leragasztották, majd egy használaton kívüli kúthoz vitték őket. A kútnál az asszonyt bántalmazták, emiatt a szája vérrel telt meg, a ragasztás miatt nem tudta kiköpni, és vérbelehelés következtében rövid idő alatt meghalt. Testét összekötötték a férjével, majd mindkettőjüket belökték a kútba, ott Baunok István megfulladt.

Az ügyészség az első- és másodrendű vádlott esetében életfogytig tartó szabadságvesztést, a harmadrendű vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik