Közélet

Nem fegyverrel támadtak a templomnál

betört szélvédő (törött szélvédő)
betört szélvédő (törött szélvédő)

Az érintettek szerint lövések dördültek a vasárnapi istentisztelet közben. A rendőrség nyomoz, de „csupán” garázdaság miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleményt adott ki, melyben arról írtak, ismeretlen fegyveres jelent meg az istentisztelet alatt a templomnál, és több lövést is leadott az egyik, ott parkoló kocsira. A tájékoztatás szerint az autó tulajdonosa kint felejtett valamit, ezért vissza kellett mennie járművéhez. A tettes állítólag ekkor sütötte el fegyverét: egyszer a szélvédőbe, kétszer pedig az egyik jobboldali ajtóba, illetve annak ablakába lőtt. Úgy vélik, a rejtélyes támadó lesben állt.

Kerestük a rendőrséget az ügyben. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata megerősítette, hogy megrongáltak egy autót a kérdéses időben a III. kerületi Királyok útján. Ugyanakkor hozzáfűzték, az eddigi adatok nem támasztják alá, hogy a kárt lőfegyverrel okozták volna. Még vizsgálják, hogy a kocsin lévő sérülések milyen eszköztől származnak.

Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik