Közélet

Éveken át erőszakolta a nevelt lányát

ítélet (ítélet, bíróság)
ítélet (ítélet, bíróság)

A bíróság 12 év fegyházbüntetésre ítélte a szabadkígyósi férfit.

A jelenleg 51 éves Varnyú János 1997-től feleségével nevelőszülőként viselte gondját két kislányának és egy kisfiúnak, a testvérekkel előbb Békéscsabán, majd Szabadkígyóson éltek. A férfi 2001 végén bement a gyerekek szobájába, és a nagyobbik, akkor nyolcéves lányt megerőszakolta. Ezután hét éven át a hétvégéken és a tanítási szünetekben rendszeresen molesztálta a kicsit, akinek az ellenállását veréssel, fenyegetéssel törte meg.

2003-ban a lányok gyermekotthonba kerültek, de a házaspár havonta egy-két alkalommal hazavitte őket, és a vádlott ekkor is erőszakkal közösült a legidősebb testvérrel. A férfi a középső gyermekkel is megpróbált fajtalankodni, de a lány ellenállása miatt ez nem sikerült neki.

A vádlott a bűncselekmények elkövetését az eljárás alatt következetesen tagadta, az utolsó szó jogán is sírva bizonygatta ártatlanságát a tárgyalóteremben másfél tucatnyi rokona és ismerőse előtt. A sértetteket megvizsgáló szakértők véleménye szerint azonban a lányok – szellemi képességeik miatt – nem lettek volna képesek egy ilyen összetett történet kitalálására és következetes előadására.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért 12 év fegyházbüntetésre ítélte és eltiltotta a hivatásos nevelőszülői foglalkozástól. Az ítélet nem jogerős, mert a táblabíróság az elsőfokú ítélethez képest egy további vádpontban is bűnösnek mondta ki a férfit, így a vádlott és védője fellebbezése nyomán megnyílt a lehetőség a harmadfokú eljárás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik