Közélet

Gázpalackok százait tüntette el a bűnbanda

gázpalack (gázpalack)
gázpalack (gázpalack)

A csapat számlájára több mint 30 „akció” írható.

A banda tavaly márciusa óta járt rá Győr-Moson-Sopron megye gázpalackjaira, mostanáig több mint ezer darabot sikerült „begyűjteniük”. A rendőrök állítják, a teljes bűnözői kört felszámolták, a felbujtótól a tolvajokon át egészen az orgazdáig.

A társaság összesen 31 sikeres akciót könyvelhet el, a zsákmányt rendre bérelt vagy kölcsönautóval szállították. Az orgazda a tele palackokért 3500, míg az üresekért 1500 forintot fizetett. A csapat emellett alufelnit, színesfémet és szeszt is előszeretettel lopott.

Összesen 12 embert hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként. Közveszélyokozás és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás ellenük. Közülük hárman előzetes letartóztatásba kerültek.

Házkutatás közben a nyomozók egy házi készítésű gázátfejtő készüléket, több mint kétszáz darab tisztázatlan eredetű gázpalackot, hatástalanított kispuskát, több tucat kispuskalőszert és üveges szeszesitalokat foglaltak le.

A rendőrség szerint a bűnözök a lopással több mint 18 millió, míg a rongálással csaknem 900 ezer forint kárt okoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik