Közélet

Bándy-ügy: futószalagon érkeznek a tanúk

p lászló (p. lászló, bándy kata gyilkosa, )
p lászló (p. lászló, bándy kata gyilkosa, )

A vádlott édesanyja és egykori párja is beszélt, és Kata volt barátját is meghallgatták már. Sokan vannak még.

Kora délután tanúk meghallgatásával folytatódott a fiatal pszichológusnő megölésével vádolt férfi tárgyalása.

Senki nem hallott új kapcsolatról

A sort Bándy Kata egyik kollégája kezdte. A bama.hu tudósítása szerint a tanú elmondta, jó kapcsolatot ápolt a lánnyal. Állítja, Kata semmiféle új kapcsolatról nem beszélt, úgy véli, ha lett volna új szerelem a láthatáron, azt említette volna. Utolsó találkozásukkor munkatársnője arról mesélt neki, hogy Hollandiába készül, de vissza kell érnie barátnője születésnapi bulijára.

Kata édesapját is meghallgatták, a férfi azt mondta, lányát nagyon megviselte, amikor szakított barátjával. Gyermeke neki sem említette, hogy új kapcsolata lenne.

 

Kata volt barátját is szólították. A fiatalember elmondta, 2007-ben ismerkedtek meg, de kapcsolatuk csak 2009 áprilisában kezdődött. Fél év múlva összeköltöztek, két és fél évig éltek együtt. 2012 májusában szakítottak, közösen döntöttek úgy, hogy nem folytatják. A lány hazament Szekszárdra az édesanyjához. Később a szülei segítségével költözött vissza Pécsre, június közepe táján a Dugonics utcai házba. Kétszer még találkoztak, utoljára július 6-án. Kata neki sem beszélt arról, hogy bárki is érdekelné. Utolsó találkozásukkor további találkozókat is megbeszéltek, de ez már nem történhetett meg.

Kegyeletsértő állítás

A bíró megkérdezte tőle, el tudja-e képzelni, hogy Kata viszont kezdett P. Lászlóval, illetve, hogy a szabadban szeretkezett vele. A fiatalember azt mondta, ez kizárt, sőt, mélyen kegyeletsértőnek minősítette a vádlott állításait.


(Fotók: MTI / Lendvai Péter)

Kata gyermekkori barátnőjét is meghallgatták, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot Katával. Egy házban laktak a Dugonics utcában. Neki is beszélt barátjával való szakításukról. Ő is elmondta, ez nehéz időszak volt a számára, zokogva beszélt róla. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újrakezdje a fiúval. Más kapcsolata szerinte biztosan nem volt, nem találkozgatott senkivel. A barátnő úgy véli, Kata konzervatív lány volt, nem voltak kalandjai. Nem sétált egyedül, nem járt egyedül parkokba, nem maradt ki éjszakára, még néhány órára sem.

Néha megpofozta, de nem volt erőszakos

Ezután a vádlott ismerősei következtek. Első ízben volt élettársát hallgatták meg. A fiatal nő elmondta, 2012 júniusában szakítottak, mert kedvese más nőhöz költözött. 2009-ben ismerkedtek meg, édesanyjánál, majd közös lakásukban éltek. A férfinak nem volt foglalkozása, tetoválásokat készített, fát vágott, más jövedelme nem volt. Egy gyermekük született. A fiatal nő szerint kapcsolatuk nem volt felhőtlen, elsősorban azért, mert P. László gyakran féltékenykedett. Sokat veszekedtek. 2012. június elején jöttek Pécsre, miután megkapták havi járandóságukat.

A nő egy hetet töltött Pécsett, a vádlott hazaküldte, mivel féltékenység miatt veszekedtek. Már „képben volt” a férfi új barátnője. Ezután telefonon még naponta beszéltek, a gyilkosság után viszont már nem. A vádlott ügyvédjének kérdésére az egykori élettárs elmondta, P. László néha pofon ütötte, de nem volt erőszakos. Beszélt arról is, hogy egykori szerelme szinte soha nem ivott alkoholt, viszont gyakran szívott marihuánát. Ittasan csak háromszor látta, de akkor „aranyos” volt. Úgy véli, a férfi szexuális szokásai normálisak voltak.

Nem hiszi, hogy ölt

P. László édesanyja hosszasan tanúskodott. Az asszony elmondta, fia összesen körülbelül hat és fél évet töltött különböző börtönökben az ország különböző pontjain, sőt állami gondozott is volt. Rendszeres jövedelme, állandó munkája nem volt. Közben nehezen követhető, szövevényes történeteket, rokoni kapcsolatokat fejtegetett. Az asszony elmondta, szerinte gyermeke nem gyilkolhatott. A bíró arra kérte, ha mondanivalóját nem tudja tényekkel alátámasztani, tartsa meg azt a sajtónak.

A bíró szünetet rendelt el, tíz perc után folytatódtak a meghallgatások. Az események felgyorsultak, Kata egyik távoli rokona, P. László egyik hozzátartozója, és a lány egy újabb kollégája is helyet kapott a tanúk padján. A lány egy másik barátnőjét is meghallgatták, a fiatal nő is a buliban volt a tragikus éjszakán. Azok alapján, amiket elmondott, még ingatagabbnak tűnnek P. László állításai. A férfi ugyanis azt mondta, Kata cipőt cserélt, mielőtt elment vele a játszótérre. A barátnőnek mutattak egy fotót, hogy abban a cipőben ment az összejövetelre. Felismerte a lábbelit.

A vádlott nem vallott

Délelőtt P. Lászlót is meg szerették volna szólaltatni, ám ő nem akart vallani, így korábbi rendőrségi vallomását olvasták fel, annak is az utolsó verzióját. A férfi ugyanis ehhez tartja magát, történetesen, hogy ismerte a lányt, mi több, randevúzott is vele néhányszor, még szexuális kapcsolat is volt köztük. Veszekedtek, a vita hevében ölt. Állítja, azért lett dühös, mert a lány csak esténként akart vele találkozni. Arra a kérdésre, ezt miért nem mondta korábban, azt válaszolta, a rendőrök miatt, akik nem hittek neki, és meg is fenyegették. A bíró a tárgyaláson ennek kapcsán szóvá tette, hogy az áldozat azokban az időpontokban, amelyeket a férfi említ, külföldön volt.

A következő napokban több tucat tanú meghallgatását tervezi a Pécsi Törvényszék. Hétfőn, kedden és szerdán több mint ötven embert szólaltatnak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik