Közélet

Rejtélyes mutogatós a buszon

bilincs (bilincs, )
bilincs (bilincs, )

Elkapták ugyan, de nem tudják, ki ő.

A férfit a napokban igazoltatták a rendőrök a csömöri buszvégállomáson, miután bejelentést kaptak, hogy elővette a nemi szervét a járművön. A 40-50 év körüli szeméremsértőt előállították. Iratok nem voltak nála, így a férfi bediktálta a adatait. Igen ám, csak éppen nem a sajátját, egyáltalán nem hasonlított arra, aki az országos nyilvántartóból lekért fényképes adatlapon szerepel. Ráadásul az aláírásuk is teljesen eltérő volt.

A gödöllői nyomozók ellenőrizték a nyilvántartásban szereplő személy lakcímét, ahol a valódi V. Gábor tartózkodott és fényképes igazolvánnyal igazolta magát. Elmondta, hat éve lakik a fenti címen és a személyi igazolványát tíz évvel ezelőtt elveszítette. Állítja, 1-2 évvel ezelőtt egy bolti lopás miatt is keresték már a rendőrök, amihez semmi köze.

Hogy azonosítani tudják az ismeretlen „mutogatóst”, ujj- és tenyérnyomatot vettek tőle bűnügyi technikusok, majd a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Daktiloszkópiai Osztályán soron kívül azonosították. Kiderült, ujjlenyomatához két név is tartozik, V. Sándorként és G. Ferencként is rögzítették már korábbi bűncselekmények miatt. A fentiek alapján Pestvidéki Nyomozó Ügyészség közokirat hamisítás bűntett és hamis vád miatt eljárást indított ellene.

A férfi azonban továbbra is ragaszkodik az először bediktált adataihoz, így egyelőre nem tudni, ki is lehet ő. A rendőrség közzétette a fotóját, kérik, aki felismeri, tegyen bejelentést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik