Közélet

2050 után szabadulhat a helvéciai rém

borton(210x140)(7).jpg (börtön, )
borton(210x140)(7).jpg (börtön, )

A bíróság életfogytiglanra ítélte a helvéciai férfit, aki brutális kegyetlenséggel verte agyon két idős áldozatát. Ráadásul a semmiért.

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2009-ben brutálisan meggyilkolt egy idős helvéciai házaspárt. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban negyven év letöltése után szabadulhat a büntetéséből.

A jelenleg 31 esztendős Molnár Sándor albérlőként 2006 nyarán költözött a Bács-Kiskun megyei faluba, későbbi áldozatai szomszédságába. A vádlott nem járt át hozzájuk, de a kerítésen keresztül néha szóba elegyedett a 84 éves beteg férfivel és 75 éves feleségével.

A környékbeliek úgy gondolták, hogy az idős házaspárnak lehetnek megtakarításai, ezért a férfi november 26-án este átmászott a kerítésen, hogy lopjon tőlük valamit. Az udvaron azonban szembetalálkozott a házigazdával, aki kérdőre vonta. A vádlott ekkor egy 35 centis betonvassal próbálta leütni őt, majd ásóval támadt rá. A fejét érő csapásoktól az idős férfi a földre került, de a vádlott folytatta a bántalmazást. A támadó a közben az udvarra lépő feleséget is megtámadta az ásóval, ütlegelte, rugdosta, taposta. Mindkét áldozatot legalább húsz ütés, rúgás érte.

Az élettelen testeket a támadó a fáskamrában és az árnyékszékben elrejtette, majd átkutatta a lakást, de semmit sem tudott magával vinni, mert a kutya megzavarta. A holttestekre két nappal később bukkantak rá a szomszédok.

A vádlott az eljárás során először beismerő vallomást tett, majd mindvégig tagadta bűnösségét, és az utolsó szó jogán is hosszasan bizonygatta ártatlanságát. A táblabíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor hangsúlyozta, számos bizonyíték alátámasztotta a vádlott korábbi beismerő vallomását, amelyben olyan részletekről számolt be a bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyekről csak a tettes tudhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik