Közélet

Profin szervezkedtek, mégis lebuktak

rendőrség (rendőrautó, )
rendőrség (rendőrautó, )

A tízfős társaság több multinacionális cégben is otthonosan mozgott. Az egyikből 144 millió forintnyi műszaki cikket loptak ki.

Bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt nyomozott a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként, kettőt közülük előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

A gyanúsítottak egy elektronikai termékeket gyártó üzemből juttattak ki körülbelül 144 millió forintnyi árut október 5-én. Az elkövetők a kiselejtezett, valójában azonban használható alkatrészeket vitték ki engedély nélkül a gyárból úgy, hogy azokat az újrahasznosítás céljából ledaráltak közé rejtették.

A ledarált selejtárut ellenőrzött körülmények között, sorszámozott faládákban szállította a gyár egy szigorúan őrzött, hulladékkezeléssel foglalkozó céghez. Itt a bűnszervezet egy beépített embere a sorszám segítségével azonosította a le nem darált alkatrészeket tartalmazó ládákat, és azokat valamilyen indokkal egy másik, kevésbé felügyelt telephelyre küldte tovább. Ott már a banda többi tagja gond nélkül hozzáférhetett, és elszállíthatta a megrendelő leányfalui otthonába. A 37 éves tulajdonos házában szakemberek szerelték szét és szortírozták az árut, melyeket orgazdáknak adtak tovább.

Az is kiderült, hogy elfogásuk előtt harminckétszer loptak ki árut az üzemből, ráadásul több multinacionális cégbe is elkezdtek beépülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik