Közélet

Mindenünket elveszthetjük a fémtolvajok miatt

Arviz-Zsakanal(210x140)(1).jpg (árvíz, berettyó, )
Arviz-Zsakanal(210x140)(1).jpg (árvíz, berettyó, )

Nyakunkon a nehéz időszak, a bűnözők ráadásul mindent visznek, ami megvédene minket a víztől. Néhány ezer forintért teszik kockára az "életünket".

Az elmúlt napokban a csapadékos időjárásnak és az olvadásnak köszönhetően hazánkban egyre többfelé alakultak ki árhullámok, illetve több megyében is belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Bár az ár-, illetve belvízvédelmi szempontból még veszélyesebbnek mondható tél végi és tavaszi időszak csak most kezdődik, máris nagyon komoly problémával kell szembenézniük a vízügyi szakembereknek – írja a Országos Vízügyi Igazgatóság.

A védekezés alapját képező műtárgyak, illetve ezek alkatrészei nagyon sokfelé illetéktelen kezekbe kerültek az elmúlt évben. Ez pedig, legyen szó ár- vagy belvizes védekezésről, komoly veszélyhelyzetet teremt. A tolvajok az alkatrészekért sokszor csak pár ezer forintot kapnak, viszont a kár, amit okoznak, annál nagyobb, a gátak melletti területeket, házakat víz áraszthatja el.

A vízügyi igazgatóságok, bár folyamatosan küzdenek a problémával, nem tudnak minden zsiliphez, fedőlaphoz, korláthoz, csappantyúhoz, védősorompóhoz és táblához gátőrt állítani. A szakemberek igyekeznek a hiányosságokat minél gyorsabban pótolni, de ez súlyos anyagi terhet jelent számukra.

A hétvégén az észak-magyarországi vízügyi szakemberek kerültek nehéz helyzetbe, mert a gyöngyösi szakaszmérnökség területén öt darab olyan műtárgyrongálás és lopás történt, amely súlyos problémát okoz: a megrongált műtárgyaknak “megszűnt a védekezésben betöltött funkciója”, használthatatlanná váltak. Az árhullám azonban jött, így muszáj volt azonnal megjavítani azokat. A munka több millió forintba került. Az ügyben rendőrségi feljelentés is született, a Heves megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a tettesek ismeretlenek, a nyomozást felfüggesztették.

Ezekben a napokban azonban már a belvíz okoz komolyabb problémát Magyarországon, miután az árhullámok lassan levonulnak. A belvízvédelmi területek védművei könnyebben mozgathatóak, kisebbek, mint például az árvízi zsilipek. A védekezést, a szakemberek megfeszített munkája ellenére megnehezíti, helyenként veszélyessé teszi a jelenség, hogy bárhol, bármikor előfordulhat lopás. A vízügyi igazgatóságok munkatársai mind gyakrabban már csak a védművek – talán még ki sem hűlt – helyét találják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik