Közélet

Kételyek a szigethalmi késelés körül

szigethalom-verekedes(960x640)(1).jpg (szigethalom, verekedés, tömegverekedés, rendőrség, sávoly gergő, )
szigethalom-verekedes(960x640)(1).jpg (szigethalom, verekedés, tömegverekedés, rendőrség, sávoly gergő, )

Egy tettes vagy két tettes, támadás vagy önvédelem? Az ügyészség szerint „erőteljes” vizsgálatot igényel a másodikként letartóztatott gyanúsított vallomása.

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője a sajtóban megjelent, illetve elhangzott állításokra reagálva közölte, a fiatal – aki ügyvédjével együtt maga jelentkezett a rendőrségen – egészen másképp „emlékszik” a szigethalmi verekedésre, mint ahogy az a nyomozás eddigi megállapításai szerint történt, több kétely is felmerül.

A több mint három hétig bujkáló kamasz szerint először a január elseje óta előzetesben lévő unokatestvérét érte támadás a szigethalmi söröző mosdójában. Azt mondta, rokona a földre került, segítségért kiáltott, ő pedig rohant. „Vaktában” kezdett szurkálni, hogy megmentse hozzátartozóját.

Kállai Gábor tájékoztatása szerint a több szempontból is valószerűtlen állítás „erőteljes ügyészi vizsgálat alatt áll”. A nyomozás alatt ugyanis kiderült, hogy a két sportolót két különböző késsel szúrták meg, márpedig ebben az esetben – ha figyelembe vesszük a gyanúsított védekezését – a mindent magára vállaló fiatalnál két kés is volt, és ezeket a néhány perc alatt lezajló verekedésben felváltva kellett volna használnia, több súlyos sebet ejtve a két sportolón, ami nem életszerű.

Mint ismert,  szilveszterkor a szigethalmi söröző mosdójában késelésbe torkolló verekedésben Sávoly Gergőt, az MTK ökölvívóját négy késszúrás érte, néhány ezek közül a szív környékén okozott sérülést. Bozsányi Gergőt, a Sziget SC birkózóját hátulról előrenyúlva hastájékon szúrták meg, ő napokig életveszélyben volt. Azóta már mindketten elhagyhatták a kórházat. A rendőrök szinte azonnal elfogták az egyik késelőt,  Sávoly Gergő feltételezett támadóját, míg a másik tettes – aki a gyanú szerint Bozsányi Gergőt szúrta meg többször is – bő három hét múlva feladta magát. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak, emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, hogy az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás, de további támadót vagy támadókat már nem keres a rendőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik