Közélet

Lovakat mészároltak le Rétságon

lómészárlás (lómészárlás, levágott lovak)
lómészárlás (lómészárlás, levágott lovak)

A hatóság nem tett semmit, az állatvédők nem tehetnek, pedig nagyon szeretnének. Két lóért küzdenek, hogy ne jussanak arra a sorsra, mint társaik.

„Lakossági bejelentés alapján a mai napon Rétságon jártunk, és ez a szörnyű látvány fogadott bennünket. A még két életben lévő ló siralmas állapotban, közömbösen eszegette a táplálék gyanánt, kinézetre sem túl bizalomgerjesztő szalmát, melyet jobb helyeken a lovak alá sem tesznek. A bejelentő szerint tegnap, azaz vasárnap, szinte a szeme láttára darabolták és végezték ki egy 18 éves kancát, és hét hónapos csikóját. Azonnal hívtuk a rétsági kapitányságot, mivel több okból kifolyólag nem tudunk azonnal indulni, és tudtuk, mire odaérünk, teljesen besötétedik. Megkértük őket, menjenek ki a helyszínre, nézzék meg, valós-e a bejelentés. Hogy aztán ezt ők megtették e, vagy sem, azt nem tudhatjuk, de fél órán belül visszahívtak, és közölték, nem tapasztaltak semmit, ami a bejelentést alátámasztaná. De nem hagyott nyugodni a bejelentés, ezért másnap elindultunk, hogy személyesen is megbizonyosodjunk a bejelentés valódiságáról. A helyszínen készült felvételek sajnos magukért beszélnek.”

A Bottyán Equus Hungária munkatársai körülbelül két hete jártak a rétsági címen, ők így emlékeznek a történtekre. Állítják, sok gonosz, rosszindulatú emberrel találkoztak már, olyannal, mint ez a lótulajdonos, még nem.

A lemészárolt patások maradványai, a háttérben pedig a még élő lovak 
(Forrás : Bottyán Equus Hungária )

Vinnék, de nem lehet

Két ló tehát meghalt, kettőt viszont – bár legyengülve, rossz állapotban – de életben találtak. Egyikük szintén egy csikó. A szervezet emberei ismét a rendőrséghez fordultak, így egyenruhásokkal, hatósági állatorvosokkal jelentek meg a háznál, hiába, mostanáig nem történt érdemi változás. Az állatok még mindig ott vannak. Szeretnék elvinni őket, de nem tehetik, az állatorvosok, akik megnézték őket úgy vélték, állapotuk ezt nem indokolja.  Az állatvédők ezt nem értik, ők ennek éppen az ellentétét látták és tapasztalták a helyszínen, a lovak alultápláltak, soványak, súlyosan elhanyagolták őket.

A tulajdonos első körben még “együttműködőbb” volt, azt mondta, elajándékozza őket valakinek, akinél jó soruk lesz. A Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítvány vezetője a Hír24-nek elmondta: az ellenőrzéskor kiderült, a férfi valóban elajándékozta a nehézsorsú patásokat: a lovak vele egy háztartásban élő feleségénél landoltak. Amikor másodszor nála jártak, lényegesen gorombább volt, mint az első látogatásnál. Rédei Éva állítja, a tulajdonos – miután már érezhető volt, nem veszik el tőle állatait – az egyik lemészárolt ló fejét a rendőrök szeme láttára a lábuk elé hajította, mondván, úgyis ezt akarták látni.

Hiába a szabályok

A szervezet nem érti, a hatóságok miért nem lépnek, amikor ezer sebből vérzik a történet. Tény, hogy a ló haszonállatnak minősül, ezért a gazdája, ha meg akarja ölni, megteheti öt méterre az élő lovaktól. Ám erre csak akkor van lehetősége, ha az állat papírjaiban az áll: húsló. Rédei Éva szerint ez itt nem állt fenn, vagyis a tulajdonos vétett a szabályok ellen, amikor végzett a kancával és a hét hónapos csikóval.  Állítja, a hentesként dolgozó férfi a rendőrök előtt ráadásul azt is kijelentette: ha nem lenne ez a felhajtás, már a másik kettőt is levágta volna. Vagyis nem elég, hogy szembement az előírásokkal, vállalta, hogy ismét erre készül – fűzte hozzá. A még élő patások papírjaiból pedig kitűnik, gazdája esetükben sem tartotta magát az előírásokhoz, egyebek mellett nem vitte őket kötelező vérvételre. A lovak hiába vannak szörnyű állapotban, a tulajdonos hiába szegte meg a szabályokat, nem történt semmi – mondta elkeseredetten a szervezet vezetője.

Az állatorvosok úgy látták, ő jól van. Nem vihették el az állatvédők
(Forrás: Bottyán Equus Hungária)

Az állatvédők szerint egyelőre az is homályos, mi lett a levágott állatok húsával, hiszen 400-500 kilogramm nem tűnhet el nyomtalanul. A rendőrök előtt tették fel a kérdést. A tulajdonos első nekifutásra azt mondta, eladta kutyaeledelnek, majd amikor felvilágosították, hogy ezt „csak úgy” nem teheti meg, kérik az erről szóló, hatósági állatorvos pecsétjével ellátott papírokat, már egészen más történettel rukkolt elő: dehogy adta el, ellopták az egészet. Rédei Éva úgy véli, a hatóságoknak kutya kötelességük lenne a végére járni, mégis, hová tűnt a vélhetően nem éppen egészséges lovak húsa, főképp, hogy az bekerülhet/bekerülhetett az élelmiszeláncba is.

Jók az állatvédelmi törvények, csak…

Rédei Éva azt mondta, sohasem tapasztalt ilyen „ellenállást” a hatóságok részéről, mint itt, Rétságon. Úgy érzi, a hatósági álllatorvosok többsége – tisztelet a kivételnek – nehezen működik együtt velük. „Nem értem, mire esküdtek fel.  Hogy sokan közülük nem tekintik érző lénynek az állatokat, az biztos, nem nézik az érdekeiket” – fogalmazott. A helyszínre érkező rendőrök is azt a benyomást keltették, nem az ő oldalukon állnak, látszólag jól ismerték a tulajdonost. Úgy véli, hazánk állatvédelmi törvényei jók, csak éppen a hatóságok nem hajlandóak sem megismerni, sem alkalmazni azokat.

A szervezet vezetője elmondta, a legjobb tapasztalataik eddig a tűzoltókkal voltak, sokszor szorultak már a segítségükre. „Akárhányszor szükség volt rájuk, odafigyeléssel, türelemmel és szeretettel bántak az állatokkal.”

Az állatvédők tehát azon dolgoznak, hogy elvihessék a két lovat, jobb híján megtették ők maguk a feljelentést, most várják, hogy kihallgassák őket. Rédei Éva hangsúlyozza: nem fogják annyiban hagyni a dolgot. “Elküldtük megkeresésünket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, hogy megtudjuk, „van-e ügy” és ha igen, hogy áll. Egyelőre várjuk a válaszukat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik