Közélet

Újabb videó a hummeres rendőrgázolásról

Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )
Hummeres-baleset(960x640)(1).jpg (hummer, ingyenes, )

Egy, a gázolás helyszínéhez közel lévő ház biztonsági kamerájának felvétele is segíthet – hangzott el a tv2 Tények című műsorában.

Újabb videofelvétel került elő a tavaly októberi, Apátfalván történt halálos rendőrgázolásról – hangzott el csütörtökön a tv2 Tények című műsorában. A kereskedelmi csatorna értesülései szerint egy a gázolás helyszínéhez közel lévő ház biztonsági kamerájának felvételeit vonták be az eljárásba.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a riportban azt közölte: az ügyészség beszerezte “a bűncselekmény helyszínéhez közeli térfigyelő kamera felvételét”, azt elemzik, a felvételen látható részleteket azonban a nyomozás érdekeire tekintettel nem ismertetik.

Az érintett ház tulajdonosa a Tényeknek elmondta, hogy jártak nála nyomozók, és az ügyben be is idézték. Kenéz Imre rendőrt intézkedés közben gázolta el tavaly október 11-én egy 34 esztendős férfi Hummer terepjárójával, a gyanú szerint szándékosan.

Az osztrák állampolgárt, Thomas B.-t hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az eljárás során eddig két, járműből mobiltelefonnal készített felvételt vizsgáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik