Közélet

Titkos randinak indult, gyilkosság lett a vége

gyilkosság Nagykanizsán (gyilkossag, )
gyilkosság Nagykanizsán (gyilkossag, )

Szerelmi viszony volt a csütörtökön megölt asszony és gyilkosa között. A férfi azt mondja: nagyon részeg volt, nem emlékszik semmire.

Szexuális indítéka volt annak a 41 éves férfinak, aki egy nagykanizsai lakatlan épületben úgy bántalmazott egy 46 éves nőt múlt csütörtökön, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – mondta Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán Budapesten.

A rendőr ezredes a sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrséget a mentők riasztották, hogy egy magatehetetlen, hörgő, súlyosan sérült nőt találtak, aki végül a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Nincs magyarázat

A nyomozást nehezítette, hogy eleinte a sértettről sem tudták kicsoda, mivel iratokat nem találtak nála. Eltűnését másnap az élettársa jelentette be, akivel Nagykanizsán lakott a zalaegerszegi nő.

A rendőrség szombat este azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, egy kaposvári férfit, akit Balatonkeresztúron fogtak el. A nőt és a férfit együtt látták a bűncselekmény napján, így sikerült eljutni a gyanúsítotthoz. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta: a bűncselekmény napján jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Az emberölést elismerte, ugyanakkor azt mondta, a részletekre nem emlékszik, illetve nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi és a nő közös megegyezés alapján ment a lakatlan épületbe szex céljából.  Ott azonban a férfi nekiesett az asszonynak. A brutalitás miatt nem részletezte a rendőrség, mivel, hogyan végzett a gyilkos a nővel, csak annyit tudni, hogy a felsőtestén és a fején voltak halálhoz vezető sérülések.

A gyanúsítottat kedden előzetes letartóztatásba helyezték.

Az áldozat élettársa összeomlott

Az MTI tudósítója kedden a bíróság épületében találkozott a meggyilkolt asszony élettársával, aki azt mondta: amikor a tárgyalóterembe kísérték a férfit, ő akkor látta először, de tudomása szerint az asszony sem ismerte korábban a gyanúsítottat.

A 49 éves, a beszélgetés során mindvégig feldúlt és sírással küszködő férfi arra is kitért, hogy hét éve élt együtt a nővel, több városban is laktak már, Nagykanizsán egy ismerősük lakótelepi lakásában éltek. Nem volt munkájuk, és ismeretei szerint a nőnek nem volt senkivel konfliktusa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik