Közélet

Feladta magát a szigethalmi késelő

Ügyvédjével ment a rendőrségre a 22 éves budapesti férfi.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján Höflinger András életvédelmi alosztályvezető azt mondta, hogy már a nyomozók is két személyre szűkítették le az elkövetők körét. A 22 éves budapesti férfi előzetes letartóztatásról az illetékes bíróságnak kell döntenie az őrizetbe vételt követő 72 órán belül.

A szigethalmi söröző mosdójában történt késelés egyik áldozata Sávoly Gergő, az MTK ökölvívó szakosztályának 18 éves, +90 kilós bunyósa, aki 2011-ben országos bajnok volt. Testét nyolc késszúrás is érte, közülük négy a szív környékét, az egyik majdnem átvágta a szívburkot. Sávolyt engedték ki hamarabb a kórházból.

A másik sérültnek, a 19 éves Bozsányi Gergőnek életmentő műtéten kellett átesnie. Felépülése hosszabb időt vesz igénybe, sérülései miatt a jövőben valószínűleg nem sportolhat versenyszerűen, de kórházi ápolásra már neki sincs szüksége. Az ő támadóját keresték mostanáig.

A Hír24 néhány nappal ezelőtt számolt be róla, hogy a rendőrök még nem fogták el a szilveszteri bűncselekmény gyanúsítottját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik