Közélet

Leültetik, mert fegyverrel akarta rendezni banki tartozását

maszkos rabló (maszk, rabló, betörő, )
maszkos rabló (maszk, rabló, betörő, )

Első fokon 12 és fél év fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit, mert bankrablással próbált pénzt szerezni adóssága törlesztésére.

A harmincéves vádlott egy munkahelyi üzemi baleset után táppénzre került, így nem tudta fizetni banki hitelét és egy közigazgatási bírságot, összesen 2,9 millió forintot.

A vád szerint a férfi, miután korábban egy besenyőteleki vadászház udvarán álló autóból lopott el egy duplacsövű sörétes vadászfegyvert és lőszert (fegyvertartási engedélye egyébként nem volt), 2009. november 18-án a mikepércsi pénzintézethez ment. Símaszkot húzott a fejére, és az ügyféltérben a fegyvert a kirendeltség vezetőjére fogta. Két alkalmazott kinyitotta a széfet, és átadta a benne lévő 3 millió 850 ezer forintot. A vádlott bepakolta a pénzt egy sporttáskába, és autójával elhajtott.

12 nappal később ugyanahhoz a pénzintézethez visszatérve fegyver elővétele nélkül követelt pénzt, de az időzáras széfet nem tudták kinyitni. Az egyik ügyféltől vett el végül 80 ezer forintot, majd távozott.

Az időközben értesített rendőrség rövidesen Hajdúszoboszló közelében elfogta a menekülő férfit. A bíróság a vádlottat háromrendbeli fegyveres rablás, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, hatrendbeli lopás és ötrendbeli okirattal visszaélés miatt ítélte 12 és fél év fegyházbüntetésre, valamint 3 millió 850 ezer forint értékben vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a védő és a vádlott részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik