Közélet

Kést szorítottak a segítőkész autós torkához

kes(210x140)(17).jpg (kés, véres)
kes(210x140)(17).jpg (kés, véres)

A csapat kórházba juttatta az átvert sofőrt. Az egyik rablót elkapták, a testvérpár ellen pedig körözést adtak ki.

A módszer régi: az autó az út szélén áll, nem indul, utasai segítségre szorulnak. Legalábbis látszólag. Nem kell más a sikerhez, csak egy jóhiszemű, segítőkész arra járó.

Éppen így csinálta egy jánoshalmi csapat is. Miske és Hajós között „robbantak le” szombat este, egy mellékúton. Szerencséjükre nemsokára feltűnt egy autós. Segítséget kértek tőle.

A kedvesség addig tartott, amíg a két kocsit összekötötték, utána kést szorítottak áldozatuk torkához és beültették az autóba. Másfél kilométert haladtak így, majd behajtottak egy elhagyatott földútra, ahol kitették segítőjüket és elszeleltek a két járművel.

A súlyosan megsebesített, átvert autós értesítette a rendőrséget.  Nem kellett sok idő, a körzeti megbízott Hajóson kiszúrta az összekötött autókat. Megpróbálta megállásra bírni a tetteseket, de a fiatalok erre fittyet hánytak, Jánoshalma felé száguldottak. Az egyik kocsit végül sikerült utolérnie, így a 25 éves sofőr kezén kattant a bilincs.

Két társát – a 27 éves Rostás Zoltánt és öccsét, a 21 esztendős Rostás Józsefet – azonban még keresik az egyenruhások. Körözést adtak ki ellenük és fotót tettek közzé róluk.

A rendőrség kéri, aki bármyilyen információval rendelkezik a fiatalokkal, a lopott autóval vagy a bűncselekeménnyel kapcsolatban, azonnal tegyen bejelentést. A keresett kocsi egy piros színű, GFC-931 rendszámú Mazda Pick-Up. A nyomozók gyanítják, hogy a páros benzinkutaknál is megfordulhatott.

Rostás Zoltán (fotó: police.hu)

Rostás József (fotó:police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik