Közélet

Fizetés nélkül tankolt majd elütötte a kútkezelőt

tankolas(210x140)(7).jpg (benzin, üzemanyag, )
tankolas(210x140)(7).jpg (benzin, üzemanyag, )

Az alkalmazott meg akarta akadályozni, hogy az autós meglógjon: elé állt. A drogos sofőrt ez nem tartotta vissza.

A fiatal nő a napokban állt meg tankolni a rajkai benzinkútnál. Teletöltötte kocsiját, de fizetni már nem akart, így bepattant az autójába. A szemfüles kútkezelő még időben kiszúrta, a sofőr mire készül, így a külföldi rendszámú jármű elé állt, hogy ne tudjon elmenni. Terve nem jött be, a nő nem állt meg, sőt, még nagyobb gázt adott és szándékosan nekiment a kutasnak. A férfi a motorháztetőre esett, a kocsi így haladt húsz méteren keresztül. Az elszánt sofőr végül kénytelen feladni.

Mikor kiszállt a kocsijából, az elütött kutas elvette tőle az indítókulcsot és értesítette a rendőrséget. Az autós zavart volt, pupillái tágak, így felmerült, hogy talán kábítószert fogyasztott. A gyanú beigazolódott, a drogteszt pozitív eredményt mutatott. Az ifjú gázoló sem tagadta, bizony droghoz nyúlt. Ráadásul kiderült, érvényes vezetői engedélye sincs.

A sofőr ellen közúti veszélyeztetés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt indult eljárás. Mivel a tankolásért sem fizetett, ellene tulajdon elleni szabálysértést is kezdeményeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik