Közélet

Csaknem harmincszor szúrt a brutális győri gyilkos

kes(210x140)(17).jpg (kés, véres)
kes(210x140)(17).jpg (kés, véres)

A fiatal tettes mindent beismert, azt mondta, összeveszett áldozatával, és a vita hevében szúrt. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrség csütörtökön számolt be arról, hogy elfogták a győri gyilkosság gyanúsítottját. Az esetről mostanáig hivatalosan csak annyit lehetett tudni, az áldozat egy 61 éves férfi, akinek a holttestére szerdán talált rá egy hozzátartozója.

A rendőrség pénteken számolt be a szörnyű bűntény részleteiről. A boncolás megállapította: a férfit négy nappal azelőtt ölték meg, hogy rábukkantak, testét számos késszúrás borította. Gyilkosa egy 28 éves hajléktalan fiatal, aki két héttel korábban ismerkedett meg áldozatával egy helyi kiskocsmában. Borozgattak, beszélgettek, a csevej végül veszekedésbe torkollt, amely dulakodásig fajult, a tettes felkapott egy konyhakést, és csaknem harminc sebet ejtett idős ismerősén.

Miután végzett vele, elvette az  értékeit: a telefonját, a bankkártyáját, televízióját, de még a bélyegalbumait is, és „otthonába”, egy tízemeletes lépcsőház átkötő folyosójára vitte azokat. A véres úton szerzett holmik közül csupán a tévét sikerült másnap eladnia.

A hajléktalan férfit Győr egyik városrészében fogták el a megyei nyomozók. Kezdetben tagadta bűnösségét, azonban a nála megtalált bizonyítékok hatására megtört, és részletes beismerő vallomást tett. Előzetes letartóztatása mellett a fiatal ellen emberölés miatt folyik az eljárás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik