Közélet

Vizsgálat egy hat hónapos kislány halála miatt

Amanda köhögött, hőemelkedése volt, ezért Tarnabodon élő szülei a háziorvoshoz vitték. Köptetőt kapott, a lázát csillapították. Három nappal később meghalt.

A heol.hu azt írja, hogy a szülők megijedtek, azonnal hívták a hevesi orvosi ügyeletet, de ott – állításuk szerint – azt mondták nekik: nem mehetnek ki minden lázas gyerekhez. Az apuka ekkor autóba pakolta a családot, és Eger felé vették az irányt. Egyenesen a Markhot Ferenc Kórház sürgősségi betegellátó osztályára mentek, ahonnan viszont azzal küldték őket tovább, hogy nem igényel sürgősségi ellátást a baba, vigyék a gyermekosztályra. Át is mentek vele az osztályra, de ott sem fogadták őket, mivel nem volt beutalójuk.

A nővér a központi orvosi ügyeletre irányította őket, ahol, mint elmondták, kérdőre vonták őket, miért Egerbe jöttek, hiszen lakóhelyük a Heves városi ügyelethez tartozik. Ennek ellenére az ügyeletes orvos megvizsgálta a kislányt, és megállapította, hogy torokgyulladása van. Lázcsillapításként injekciót kapott, és írtak fel neki gyógyszert a láz csökkentésére, ha az továbbra is magas lenne, majd hazabocsátották őket. Ekkor hajnali három óra körül járt az idő. A szülők a vizsgálatkor piros pöttyöket vettek észre Amanda testén, ezt jelezték is a gyermekorvosnak, aki elmondásuk alapján azokat rovarcsípésnek vélte.

A kisgyermek láza nem csillapodott, ezért az apuka reggel Hevesre ment kiváltani a gyógyszert, ám azt már nem adták be Amandának, mert közben elkékült a szája. Azonnal tárcsázták a mentők számát, ahol megint az ügyeletre irányították őket. Az ott ügyeletben lévő orvos azt javasolta, vigyék be a gyereket, amilyen gyorsan csak tudják. Így tettek. A szülők a rendőrségi nyomozás és a kórházi vizsgálat eredményére várnak elkeseredésükben – írja a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik