Közélet

Álrendőr szoftver fosztogat a neten

A rendőrség állítja, nem ők szedik a pénzt, senki ne fizessen a bűnözőknek.

A rendőrséghez az ország több pontjáról is érkezett bejelentés tavaly, miszerint internetes bűnözők veszélyes szoftvert terjesztenek. A napokban újra feltűnt a vírus: a számítógép képernyőjére egy üzenet töltődik be, amely szerint a rendőrség zárolta a komputert, mivel azon illegális tartalmak találhatóak. Az üzenet szerint a feloldáshoz egy bizonyos összeget kell átutalni a megadott számlaszámra.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kicsalt pénz feltehetően internetes szervezett bűnözőkhöz kerül. Egyúttal arra figyelmeztet, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, ezen üzenetek alapján senki ne utaljon.

A vírus csak aktív kapcsolat esetén indul el, ezért amikor az üzenet megjelenik, az internetes kapcsolatot meg kell szakítani – a modemet kikapcsolni, vagy kihúzni az „internet” kábelt a számítógépből, és újraindítani a komputert. Ezután javasolt a fertőzött számítógép vírusirtását vagy az adatmentést és a számítógép újratelepítését elvégezni, melyhez szükséges lehet számítástechnikai szakember segítsége. A számítógép újratelepítése után ajánlott vírusirtó programot, valamint kétirányú tűzfalat telepíteni.

A Hír24 olvasója, Szabó Beatrix elmondta: “Az én gépemet vasárnap délután fertőzte meg ez a vírus. A gépen két program futott, amikor a képernyőn váratlanul megjelent a felirat. A bűnözők az üzenetben azt írták, hogy fizessek be 25 ezer forintot. Volt egy rész, ahová a kártyaszámomat kellett volna beírni. A felugró ablakban több törvénycikket is idéztek, és egy videofelvételt próbáltak mutatni, de csak egy szürkés-fekete folt volt látható. Az oldal piros és fehér volt. Egy visszaszámláló is volt, ami 48 órától számolt visszafelé. Nem dőltem be a csalóknak. Szóltam egy ismerősömnek és az egész számítógépet újratelepítettük. Azóta nem találkoztam az álrendőrökkel.” – tette hozzá a középiskolás lány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik