Közélet

Csak óvatosan a karácsonnyal

adventi koszorú (adventi koszorú, karácsony, gyertya, )
adventi koszorú (adventi koszorú, karácsony, gyertya, )

Ég a gyertya ég – és égjen is, de ne szavazzunk neki feltétel nélküli bizalmat. Vigyázzunk, a meghitt lángokért gyakran nagy árat kell fizetni.

Óvatosan odabent

A katasztrófavédelem szerint az ünnepi időszakban két fő veszélyforrásról kell említést tenni. Ezek felerészt saját otthonunkban támadnak. A baj könnyedén utolérhet, hiszen gyertyákat, mécseseket gyújtunk, csillagszórókat aggatunk a karácsonyfára és így tovább. Tesszük mindezt gyakran átgondolatlanul, függöny vagy más tűzre éhes textília közelében, vagy jó időre őrizetlenül hagyva. Ugyanilyen indokolatlan bizalommal kezeljük a fényfüzéreket is, pedig megesik, hogy a villódzó portéka hibás, főképp, hogy olykor eredetük is kétes. Ahogy pedig telnek a napok, a fenyőnk is egyre könnyebben csábul el, a kiszáradó ágak pillanatok alatt tüzet fognak.

A legtöbben még a fát sem díszítették fel, vasárnap már megvolt az első karácsonyfatüzünk. Az esetnek kézsérülés, és kis híján kórház lett a vége. A lángok Balatonfüreden, egy harmadik emeleti lakásban csaptak fel. A tulajdonos szerencsére még időben észrevette, lángok nyaldossák a tűlelevűt, így sikerült még azelőtt eloltania az égő fát, hogy nagyobb baj történt volna.

Tavaly volt, aki rosszabbul járt. A zalakomári család szinte mindent elvesztett karácsony este. Nem voltak otthon, amikor lakásukban tűz ütött ki. Csupán néhány ruhadarab maradt épségben,  minden más a tűz martalékává vált. A négygyermekes családot rokonok fogadták be.

A mentők is megerősítették, karácsonykor – bár nem kapnak több bejelentést, mint egyébként – de arányaiban több háztartási balesethez kell vonulniuk. Budapesten naponta általában négyszázszor, míg országszerte csaknem kétezer esetben nyújtanak életmentő segítséget. A mentők az ünnepek alatt is teljes készenlétben állnak, az Országos Mentőszolgálat hétezer munkatársa közül egyszerre ezerötszázan lesznek szolgálatban.

Ha már késő

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra int, ha már megtörtént a baj, áramtalanítsunk, mielőtt elkezdünk oltani, az elektromos berendezéseket, a szobát, vagy akár az egész lakást. Így megelőzhetünk egy újabb balesetet. Mindeközben értesítsük a tűzoltókat, még akkor is, ha már sikerült útját állni a lángoknak.

Óvatosan odakint

A másik mumus a téli időjárással és a csapadékkal függ össze, hiszen a havas, jeges, síkos utakon és járdákon gyakoribbak a balesetek, ez további veszélyforrást jelent, főképp, hogy az előrejelzések szerint ónos esővel megtűzdelt ünnepekre kell készülni, és a fagyból bőven kijut.

Karácsony ide, karácsony oda, ha nem figyelünk, áldozatokká válhatunk még ezekben a meghitt napokban is. Tavaly, december 25.-én Hajdúszoboszlón vesztette életét egy férfi, a biciklijét tolta az úton, amikor egy kocsi elütötte. Ugyanezen az estén két autó csapódott egymásnak a 25-ös főúton, a balesetben egy idős asszony meghalt, négyen pedig kórházba kerültek, közülük ketten súlyos állapotban.

A katasztrófavédelem emlékeztet: a baj némi odafigyeléssel itt is elkerülhető, lassabban, körültekintőbben közlekedjünk, tájékozódjunk, mielőtt útnak indulunk és figyeljük a hatóságok felhívásait. A lényeg, hogy épségben megérkezzünk oda, ahová igyekszünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik