Közélet

Lezárták a nyomozást a Fenyő-ügyben

Jozef-Rohac(210x140)(2).jpg (jozef rohác, rohác, jozef rohac, fenyő-gyilkosság, )
Jozef-Rohac(210x140)(2).jpg (jozef rohác, rohác, jozef rohac, fenyő-gyilkosság, )

A médiavállalkozót 14 évvel ezelőtt ölték meg. Most végre pont kerülhet az ügy végére.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának szűkszavú közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda „befejezte az F. János sérelmére 1998. február 11-én, Budapesten, előre kitervelten elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást”. Az ügyben az iratismertetést a Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdi.

Fenyő János meggyilkolásával Jozef Rohácot gyanúsítja a rendőrség. A kilencvenes évek alvilági végrehajtójának tartott szlovák férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, és tavaly április óta – ekkor helyezték előzetes letartóztatásba – nem tett vallomást.

Remélhetőleg a rendőrség vagy az ügyészség nemcsak a médiavállalkozó gyilkosait, hanem a bűncselekmény felbujtóit is megnevezi hamarosan. A Magyar Nemzet és a Blikk korábban azt írta, hogy a Fenyő-ügyben van egy különösen védett tanú, aki bevallotta a nyomozóknak, hogy ki mondta ki az egykori sajtómágnás halálos ítéletét. A felbujtó azonban bizonyára nem egyedül hozta meg döntését, és a bérgyilkosok pénzét is többen adhatták össze.

Mint korábban megírtuk, azonos ügyszámon fut a hónapokkal ezelőtt letartóztatott P. Tamás és négy társa büntetőügye, illetve a Jozef Rohác ellen a Fenyő-ügyben 2011-ben indult nyomozás. Rohácot és társait tartják az 1998-as Aranykéz utcai robbantás elkövetőinek is, de Rohácot eredetileg a Fenyő-merénylet miatt kérték ki a szlovákoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik