Közélet

Gyilkossággal vádolták, de megúszta a börtönt

birosag(210x140)(9).jpg (bíróság, ítélet)
birosag(210x140)(9).jpg (bíróság, ítélet)

Az ügyészség szerint a 30 éves férfi ölt. A bíróság szerint ez nem bizonyítható minden kétséget kizáróan.

Jogerős ítéletében felmentette a 2010. januári pécsi kertvárosi emberölés vádlottját a Pécsi Ítélőtábla szerdán. A vádirat szerint a közismerten kábítószer-kereskedéssel foglalkozó sértett Pécs kertvárosi részén lévő lakásába 2010. január 30-án beengedett valakit a lakásba, aki megverte, majd átvágta a torkát egy késsel.

A lakásból több százezer forintnyi érték és okiratok tűntek el. Az ügyészség a bűncselekmény elkövetésével egy 30 éves, büntetlen előéletű pécsi férfit vádolt. A vádlott rendszeres kábítószer-fogyasztó volt, így került kapcsolatba a drogokat árusító sértettel, több alkalommal járt a lakásán is. A vádlottra azután terelődött a gyanú, hogy megtalálták nála a sértett mobiltelefonját.

A bűnösségét következetesen tagadó férfi arra hivatkozott, hogy a telefont találta, és csak azután vált nyilvánvalóvá számára, kié volt az, amikor bekapcsolta, és megnézte a benne tárolt fényképeket. Az elsőfokú bíróság szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan nem igazolják, hogy a sértettet a vádlott ölte meg, ezért felmentette az emberölés, kifosztás és okirattal visszaélés vádja alól. A törvényszék ítélete ellen az ügyész fellebbezett.

A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette büntetőtanácsa szerdán helybenhagyta a Pécsi Törvényszék májusban meghozott ítéletét, amelynek értelmében nem lehet kétséget kizáróan megállapítani a vádlott bűnösségét. Ezzel a felmentő ítélet jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik