Közélet

Összeverhették a balhés VV Évát

vv éva (vv éva)
vv éva (vv éva)

A valóságshow-hős korábban állítólag megverte a lakótársát. Most az ő baját látta el valaki, de nem emlékszik semmire.

A Hír24 úgy tudja, a nőt zuglói lakásáról vitték kórházba hétfőn délután. Egyelőre nem tudni, hogy ki bántotta, de az biztos, hogy kórházba került koponyaalapi törés gyanúja miatt.

Volt lakótársa, egy húszéves nő néhány hete a Blikknek sírta el bánatát, miszerint VV Éva részegen megverte. A lány szerint az egykori valóvilágos a haját tépte, megharapta a karját, sőt még a kiskutyáját is bántani akarta.

Az esetet a ValóVilág negyedik szériájából ismert Éva sem hagyhatta szó nélkül: a Facebookon azt írta akkor, hogy tanúja van rá, hogy egy ujjal sem nyúlt egykori lakótársához.

„Nem azért költözött el, mert megvertem volna, hanem mert nem volt egy forintja sem, és nem tudta fizetni a lakbért. Ha azt a csoffadt 40 kilós nőt én megverem, annak nyoma kellett volna, hogy legyen. Ezek a nők mind irigyek és féltékenyek, ezért vannak pasi barátaim csak egyetlen lány kivételével, aki 15 éve a barátnőm” – osztotta meg a portálon.

A valóságshow-hős szerint a hajtépés és a harapdálás sem igaz, a kiabálást viszont beismeri. Az ominózus veszekedésnek is prózai okai voltak, amelyeket a szőkeség bátran meg is osztott a világgal.

„Azért kiabáltam vele, mert a csajszika bulimiás. Az már utolsó csepp volt a pohárban, hogy a kajámat is felzabálta. Minden nap ivott, randalírozott, idegen pasikat cipelt fel a lakásba. A csajról annyit kell tudni, hogy féltékeny rám, mert celeb szeretne lenni” – posztolta VV Éva.

A Hír24-nek telefonon sikerült elérnie az egykori villalakót, aki a következőket mesélte a történtekről:

„Reggel magamra hívtam a mentőket, mert nem kaptam levegőt, és azt hittem, hogy pánikrohamom van. A kórházban megröntgeneztek, és kiderült, hogy van egy repedés a koponyámon. Nem tudom, hogy mi történhetett, értetlenül állok a dolog előtt” – mondta VV Éva, akinek néhány napig megfigyelésre a kórházban kell tartózkodnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik