Közélet

Fűrésszel tört be a sörözőbe

betörő (betörő)
betörő (betörő)

A lopott pénzből kifizette az adósságát, a többit elköltötte.

Az egyik orosházi sörözőbe kedden késő este törtek be. A vendéglátóhely pultosa hívta a rendőröket nyitás után, amikor meglátta, hogy az épület hátsó ajtaját megrongálták, és pénz is hiányzik a kasszából, illetve az alatta lévő szekrényből. A nyomozók a helyszíni szemle után néhány órával elkapták a betörőt, egy 29 éves férfit.

A rendőröknek azt mondta, hogy kedden 23 óra után ment el a sörözőhöz, ahol egyébként korábban már járt. Tudta, hogy a bejárati ajtón kívül van egy hátsó ajtó is, azon próbált bejutni. Egy közelben talált fűrésszel vágott lyukat az ajtóra, amin bemászott, majd miután a kasszában csak pár ezer forintot talált, kinyitott egy zárt szekrényt is. Abból már jóval nagyobb összeget, több mint 40 ezer forintot sikerült kivennie.

Ennek a pénznek a felét aztán szerda délelőtt részben elköltötte, részben pedig tartozását adta meg belőle. De mikor a hitelezőjével való találkozóról hazatért, már keresték a rendőrök. Előállították, és betöréses lopás miatt eljárást indítottak ellene – írja az oroscafe.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik