Közélet

El akarta vinni a végrehajtó Orbán exállamtitkárának autóját

Szabadi Béla (Szabadi Béla)
Szabadi Béla (Szabadi Béla)

Szabadi Béla nem fizette be a 30 ezer forintos perköltséget.

Az első Orbán-kormány volt kisgazda államtitkára, Szabadi Béla körülbelül hárommillió forintos autóját 30 ezer forintos tartozás miatt foglalta le a végrehajtó, és bocsátotta árverezésre – értesült a Blikk.

A ma már nyugdíjas, 2009-ben hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért jogerősen 2 év felfüggesztett börtönre ítélt Szabadi Bélának közel 200 ezer forintos nyugdíja van, ennek ellenére nem abból vonták le az összeget. Az adatnyilvántartóban fellelhető volt a gépkocsi, és azt a tulajdonos tudta nélkül egyszerűen lefoglalták.

Szabadi állítja, nem értesítették arról, hogy tartozása van, egy felszólítás sem jött, hogy fizessen, vagy lefoglalják valamilyen értékét. Elmondása szerint, mihelyst kézhez kapta a papírt, megpróbálta kifizetni tartozását, de a végrehajtót nem tudta elérni. Végül ügyvédet fogadott, aki közbenjárt a bíróságnál a jogsértő eljárás miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik