Közélet

Ipari mennyiségű mérgező alkohol tűnt el

mol(210x140)(1).jpg (mol)
mol(210x140)(1).jpg (mol)

Húszezer liter metil-alkoholt loptak el Bács-Kiskun megyei Mol-telephelyekről. A Vidékfejlesztési Minisztérium elrendelte az alkoholos termékek szigorú felügyeletét.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt két hétben Bács-Kiskun megyében a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlen tettesek lopták el a jelentős mennyiségű metil-alkoholt. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság az első esetben a területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a második esetet követőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt értesítette arról, hogy ismeretlen tettesek 15 711 illetve 4300 liter metanolt loptak el a Mol Zrt. Bács-Kiskun megyei telephelyeinek tárolóiból.

“Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, ám annak eredményétől függetlenül szükséges a fokozott óvatosság” – hangsúlyozta a minisztérium. A tárca szerint nem valószínű, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszes italt vagy más élelmiszert készítenek, elképzelhetőbb, hogy üzemanyagként próbálják majd felhasználni.

Az elővigyázatosság érdekében Kardeván Endre elrendelte az alkoholos termékek szigorú felügyeletét. Az államtitkár emellett arra figyelmeztetette az ismeretlen elkövetőket: tartózkodjanak attól, hogy az eltulajdonított alkoholt élelmiszerek előállításánál próbálják meg felhasználni, mert a remélt nyereség helyett szigorú büntetésben részesülnek – olvasható a VM közleményében.

Csehországban idén 37-en haltak meg, miután metil-alkoholból pancsolt szeszes italokat fogyasztottak. Az alkoholmérgezések nyomán a cseh kormány szeptember 14-én betiltotta a tömény szesz forgalmazását, és a döntés két hétig volt érvényben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik