Közélet

Kétmilliót kapott az elgázolt kukás családja

kukásautó-balesete (ingyenes, )
kukásautó-balesete (ingyenes, )

A cég már másnap segített, majd a munkatársak is összefogtak érte.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója, Klug Lajos a baleset másnapján intézkedett, hogy a kétgyermekes család egymillió forintos gyorssegélyt kapjon. De nem csak az igazgató, a kollégák is adakoztak: a szakszervezet és üzemi tanácsa gyűjtést szervezett, a dolgozók további egymillió forintot adtak össze munkatársuknak.

A 32 éves rakodónak folyamatosan javul az állapota, ezért az orvosok felébresztették a mélyaltatásból. Mivel az arca nagyon súlyosan roncsolódott, egyelőre nehezen tud beszélni.

Mint arról a Hír24 beszámolt, november 19-én korán reggel, az Üllői út 53/b előtt a szélső forgalmi sávban, egy fehér kisteherautó fékezés nélkül, hátulról belerohant a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megkülönböztető jelzést használó hulladékszállítójába. Az ütközés következtében az egyik munkás súlyos sérüléseket szenvedet. A balesetet látta egy arra járó mentőtiszt, aki azonnal megkezdte az ellátását, értesítette a mentőket és a rendőröket. A sérült férfi már több műtéten is átesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik