Közélet

Egy fiatal lány halt meg a dóci párbajban

halalos-baleset(960x640).jpg (halálos baleset)
halalos-baleset(960x640).jpg (halálos baleset)

Egy fiatal lány életét vesztette, négyen megsérültek, amikor két kivilágítatlan autó összeütközött Dócon.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a jelenlegi adatok szerint szombaton késő este a két személygépkocsi, (egy Lada és egy VW Golf) egymással szemben haladt nagy sebességgel egy földúton. A világítás nélkül közlekedő sofőrök nem észlelték egymás járműveit, és frontálisan összeütköztek.

A balesetben egy 19 éves nő a helyszínen meghalt, négy embert a mentők különféle sérülésekkel kórházba szállítottak – közölte a százados.

A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség büntetőeljárás keretében szakértő bevonásával tisztázza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik