Közélet

Sokmilliárdos lenyúlásra derült fény

húszezer forint (forint, húszezer, húszezer forint, )
húszezer forint (forint, húszezer, húszezer forint, )

Legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek az ügy károsultjai által beazonosított "brókerek" másfél év alatt egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú "befektetésgyűjtő szervezetnek" - írta a csütörtöki Népszabadság.

A pilótajáték úgy működött, hogy a résztvevők – papíron legalábbis – csupán kölcsönt adtak egy befektetéssel foglalkozó csoportnak, amely pénzüket bevallottan határidős ügyletekben fialtatta meg. A híres és gazdag befektetők többsége, valamint azok, akik elég hangosan követelték a pénzüket, és rendőrséggel vagy  erőszakkal fenyegetőztek, egy ideig az ígért határidőre meg is kapták a pénzüket. A többség – becslések szerint 1000-1200 ember – azonban már az első befektetése után sem kapott egy fillért sem, vagy messze nem annyit, amennyit ígértek nekik.

Most már esélyük sincs rá, hogy visszakapják a pénzüket. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ugyanis november 20-án elfogták a szervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét. Emiatt pedig a szövevényes csalási ügy több kulcsfigurája már elhagyta vagy elhagyni készül az országot.

Párhuzamosan három nyomozás is zajlik az ügyben, kettő a BRFK-n, egy pedig az NNI-nél. Egyelőre adatokat gyűjtenek és várják a károsultak jelentkezését.

A brókerek, akiknek a többsége maga is károsult az ügyben, most aggódnak. A szervezet ugyanis olyan “befektetők” tízmillióival is tartozik, akikkel nem tanácsos rosszban lenni – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik