Közélet

Ekkora dohányt még nem markolt a NAV

A nyomozók 45 ezer karton cigarettát, 33 ezer kilogramm dohányt, 1290 kilométernyi cigarettapapírt, 363 ezer hamis moldáv zárjegyet és 204 ezer cigarettásdobozra való papírt foglaltak le.

Titokban termelő, komplett dohányüzemet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Szolnokon két telephelyen. A már előzetes letartóztatásban lévő román és magyar állampolgárok irányította bűnszervezet felderítése az illegális cigarettakereskedelem elleni küzdelem eddigi legjelentősebb sikere – közölte a NAV Központi Nyomozó Főosztályának vezetője csütörtökön a cigarettagyártásra berendezett telephelyen tartott sajtótájékoztatón.

Dávid Róbert alezredes elmondta, „a világviszonylatban is példa nélküli eredményhez” a Román Határőrség Nyomozó Szolgálatának, illetve a Román Belső Védelmi Szolgálatnak a segítségére is szükség volt, a leleplezéshez az összes, titkos információ megszerzésére lehetőséget adó eszközzel éltek a nyomozók.

A főosztályvezető tájékoztatása szerint a két helyszínen összesen 45 ezer karton cigarettát, 33 ezer kilogramm dohányt, 1290 kilométernyi cigarettapapírt, 363 ezer hamis moldáv zárjegyet és 204 ezer cigarettásdobozra való papírt foglaltak le a nyomozók. A dohányipari szakemberek szerint ezekből összesen 1 millió 650 ezer doboz cigarettát lehetett volna előállítani, e mennyiség értéke megközelíti az 1 milliárd forintot. A Prugarul márkájú, olcsónak számító cigarettát Moldáviában szándékozták értékesíteni. A bűnszervezet a törvénytelen gyártással csaknem 587 millió forint jövedéki adót és majdnem 294 és fél millió forint általános forgalmi adót próbált elcsalni.

Vidra István őrnagy, a NAV Központi Nyomozó Főosztályának helyettes vezetője elmondta: a nyomozókat is meglepte, műszakilag milyen jól megoldott, a cigarettagyártás minden fázisára képes gépsort szereltek össze a Piroskai úti telephelyen. Az eszközöket és a dohányt külföldön szerezték be, az üzemben 6-8 ember dolgozhatott, akik a telephelyen laktak, többágyas szobákban. A bűnszervezet vezetői igyekeztek tevékenységüket a lehető legnagyobb titokban tartani, így egymással üzleti ügyben virágnyelven beszéltek telefonon, az üzemben pedig nagy teljesítményű ipari elszívó berendezéseket működtettek, nehogy a dohányszag a külső környezetbe jusson.

A nyomozást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik