Közélet
kolyokkutya(210x140)(1).jpg (kutya, kölyökkutya)

Ötven kutyakölyköt zsúfolt egy autóba

Harmincmillió forintos bírságot szabtak ki Zalában egy olasz férfira, aki több mint félszáz kiskutyát akart egy személyautóban Olaszországba vinni.

A szállítmányra még szeptember közepén találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az M70-es autóúton. Az olasz férfi által vezetett egyterű személygépkocsiban összezsúfolva 58 kölyökkutyára bukkantak, ezért értesítették az állatvédelmi hatóságot, amelynél a napokban készült el a bírságolási határozat – mondta el Boncz Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatója.

A túlzsúfolt, szennyezett ketrecekben megfelelő táplálás és itatás nélkül szállították az ebeket, amelyek között kistestű mopszok, tacskók, csivavák, többféle közepes termetűre növő terrierfajta, valamint nagytestű akita kölykök voltak. A kutyák közül több még nem érte el a nyolchetes kort, vagyis az állatvédelmi jogszabályok szerint még el sem lehetett volna választani őket az anyjuktól. Kiszáradás miatt néhány el is pusztult a székesfehérvári menhelyre szállításuk közben.

A sofőrnek nem volt képzettsége a hasonló szállítmányok fuvarozására, autójának pedig szintén nem volt engedélye ilyesfajta fuvarra. Csupán kilenc négylábúnak volt magyar állatútlevele, közülük is csak néhány volt azonosítható.

A hatóság végül 30 millió forintos állatvédelmi bírságot vetett ki az állatkínzás gyanúját is felvető szabálytalanságok miatt az olasz férfira.

Ajánlott videó mutasd mind

Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő

Nincs egységes protokoll, a tesztelési gyakorlat kaotikus, a karanténkötelezettség megállapítása pedig következetlen – ilyen körülmények között zajlik az őszi tanév első hónapja számos magyar iskolában. A pedagógusok nem értik, velük miért nem törődik senki, a szakszervezet pedig sötét jövőt vizionál, ha nem lesz változás a szabályozásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.