Közélet

Olasz fiatal támadt egy taxisra hajnalban

taxi (taxi, )
taxi (taxi, )

A sofőr kollégái pillanatok alatt a helyszínre értek és elkapták az őrjöngő külföldit.

A férfi csütörtök hajnalban, fél hat körül, a XI. kerületi Pázmány Péter sétány és Magyar tudósok körútjának kereszteződésénél ugrott az útra, a taxi elé. A sofőr megállt ugyan, de nem tudta vállalni a fuvart, mert épp egy „címre tartott”. A hevesen gesztikuláló és kiabáló olasz nem értette a dolgot, a sofőrt kirángatta a kocsiból és többször megütötte.

A taxis közben rádión keresztül segítséget kért, kollégái pillanatok alatt a helyszínre értek és elkapták a fiatalembert. Percekkel később átadták a rendőröknek. A Hír24 úgy tudja, a külföldi az egyik egyenruhásra is rátámadt: az ujját vette a szájába, de a bőrből készült szolgálati kesztyű felfogta a harapást. A sérült sofőrt kórházba vitték, az olaszt pedig előállították. Mindketten könnyebb fejsérüléseket szereztek.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese a Hír24-nek azt mondta: egyelőre még csak elsődleges adatok vannak a történtekről, mert csak a sofőr és a tanúk verziója ismert. A 21 éves fiatalembert előállították és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást ellene. Hamarosan őt is kihallgatják, de ehhez tolmácsra van szükség – tette hozzá az ügyeletes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik