Közélet

Szándékosan helyezhettek el aknát a Balatonban

Nem találtak sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat a tómedret Balatonlellénél 600 ezer négyzetméteren átvizsgáló honvédségi tűzszerészek. Ez azt a gyanút támasztja alá, hogy a nyáron a partközelben talált két aknát valaki a mederbe helyezte – nyilatkozta Kenéz István, Balatonlelle polgármestere.

Balatonlelle önkormányzata azért döntött úgy, hogy október elejétől tűzszerészekkel vizsgáltatja át a Balaton mintegy két kilométer hosszú medrét a strandoknál, átlagosan 300 méter széles sávban, mert nyáron öt bombariasztás történt a partszakaszon, és közülük kettő nem bizonyult vaklármának.

Kenéz István beszámolója szerint kezdettől fogva gyanakvásra adott okot, hogy korábban is volt már igen alacsony a tó vízállása, megváltozott áramlásviszonyokkal, mégsem történt ennyi riasztás. Robbanószerkezetet pedig eddig soha nem találtak Balatonlelle partjainál. A biztonság kedvéért keresték meg a honvédség illetékes parancsnokát, és kötöttek megállapodást arról, hogy a honvédség tűzszerészei egy gyakorlatozás keretén belül, az ellátásért cserébe átvizsgálják a település partszakaszát.

A detektoraikkal 30-50 centiméteres mélységig kutatni képes tűzszerészek az alacsony vízállás miatt viszonylag könnyen bejárták a területet, csak kisebb szakaszokon kellett búváröltözéket húzniuk.

A polgármester osztja a siófoki képviselő-testület múlt héten kifejtett álláspontját, vagyis szerinte sem zárható ki, hogy a nyáron talált robbanószerkezeteket valaki vagy valakik szándékosan helyezték el a vízben. Balatonlellén a két aknát a parttól mindössze 5, illetve 25 méterre találták. Kenéz István közölte, a település nem tesz feljelentést az ügyben, mert kideríthetetlen, valóban így történt-e. Hozzátette, kérdéses az is, van-e alapja a találgatásoknak, miszerint a Balaton bombamentesítését pénzért vállalni kívánóknak, vagy a frekventált települések népszerűségét aláásni vágyóknak állhatott érdekében ilyet tenni.

A siófoki önkormányzat múlt heti testületi ülésén elhangzottak szerint a Balatonban soha nem történt olyan baleset, amelyet második világháborúból visszamaradt lőszer okozott volna, így – mint vélték – üzleti érdekek húzódhatnak meg amögött, hogy egyes nyilatkozatok szerint a Balaton aknamentesítési munkáira pályázati forrásból kellene pénzt biztosítani.

A balatoni strandok és hajózási utak aknamentesítését a második világháború után, 1945 nyarán 78 folyamőr végezte el, a hajójáratok aknamentesítését 1946 márciusában kezdte meg a magyar honvéd műszaki hadosztály aknakutató egysége, a tó strandjait pedig azóta is folyamatosan illegális „kincskeresők” kutatják – hangzott el az ülésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik