Közélet

Valótlan rendőri jelentés miatt emelnének vádat

rendőrautó (rendőrség, )
rendőrautó (rendőrség, )

Valótlan jelentést írt a 2006. őszi utcai események idején egy férfi előállításáról az a három rendőr, aki ellen napokon belül vádat emelhet az ügyészség - állítja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lap azt írta: az egyenruhások egy levéltári történész elfogásának a körülményeit hamisították meg: azt írták, kővel dobálta a rendőröket a rádió épületénél, ám kiderült, ott sem volt. A sértett napokig ült a börtönben ártatlanul.

A történész állítja, hogy ő csak a kutatási területének – a Kádár-rendszer és a legújabb kori történelem – megfelelően, mint megfigyelő járta 2006. őszén az utcákat.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta a lapnak: a Budapesti Nyomozó Ügyészség november első felében dönt arról, vádat emelnek-e a három gyanúsított ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik