Közélet

Jövő csütörtökön temetik az elgázolt rendőrt

kenéz imre (kenéz imre, )
kenéz imre (kenéz imre, )

Katonai tiszteletadás mellett október 25-én a szegedi Belvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra Kenéz Imre rendőr törzszászlóst, akit Apátfalván gázolt el egy osztrák férfi a terepjárójával.

A törzszászlóst Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította, és kinevezte posztumusz hadnaggyá. A család kérése, hogy az emlékezők a kegyeletüket egy szál virággal róják le. A rendőrség a szertartás biztonságos lebonyolítása érdekében 12-től fél négyig lezárja a Fonógyári út Bajai út és Dorozsmai út közötti szakaszát, de a tömegközlekedési eszközök behajthatnak.

A családnak szánt részvétnyilvánításokat postán és e-mailben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fogadja. Aki pénzbeli adománnyal támogatná a családot, megteheti az édesapa bankszámlájára történő utalással.

Kenéz Imre 1977-ben született Szegeden, tanulmányai után 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten, járőrként. Szakmai munkája alapján 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysághoz járőrvezetőnek. 2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé.

A Szegedi Városi Bíróság harminc napra elrendelte a terepjárót vezető 34 éves osztrák férfi előzetes letartóztatását. A gyanúsított korábban 28 alkalommal volt már büntetve, többek között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt. A férfi ellen – akit négy lövés ért, ezért a tököli rabkórházba került – hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik