Közélet

Látványos hadjáratba kezdett a néma gyilkos

infuzio(210x140)(1).jpg (infúzió)
infuzio(210x140)(1).jpg (infúzió)

Csepelen két embert halt meg, Pápán három emberhez riasztották a mentőket.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság múlt héten közleményt adott ki, amelyben ismét felhívták a figyelmet a legnagyobb veszélyre, amely a fűtési szezonban otthonunkban érhet, a szén-monoxidra. A színtelen, szagtalan gyilkos már kis mennyiségben is mérgező, ha pedig koncentrációja eléri az egy százalékot, pár másodperc alatt leigázza a szervezetet: eszméletvesztést okoz. Ha az áldozatot rövid időn belül nem viszik tiszta levegőre, az egész biztos az életébe kerül.

Két halott, három sérült

Bár a hétvégének még nincs vége, két súlyos eset is történt. Az egyik végül tragédiával végződött. Pénteken Csepelen egy idős pár vesztette életét, egy mindössze övéves kisfiú pedig kórházba került. Egy férfi is volt a helyszínen, őt ellátták, de szerencsére nem kellett beszállítani.

Szombaton Pápán újabb három ember lett rosszul ugyancsak a szivárgó, mérgező gáztól. A mentőket eredetileg csak egyikük miatt hívták ki, de amikor megérkezetek, kiderült, a többiek is hasonló tünetektől szenvednek. Ők szerencsére nem szenvedtek súlyos károsodást.

Nincs mese, erre áldozni kell

Az OKF továbbra is hangsúlyozza: ezek a  balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek lennének: be kell szerezni egy szénmonoxid-érzékelőt, amely jelzi a megnövekedett koncentrációt.  Mint mondják, ezek az eszközök rendkívül hatékonyak, ennek ellenére a hazai háztartások zömében nem tartanak ilyen berendezést.

Mindemellett az is fontos, hogy fűtési szezon kezdete előtt ellenőrizzük a tüzelő-, fűtőberendezések és a kémények műszaki állapotát, karbantartottságát, méghozzá szakemberrel. Azokat a helyiségeket pedig, amelyekben ezek a berendezések vannak, szellőztessük rendszeresen, hiszen így is megakadályozhatjuk, hogy a mérgező gázok felhalmozódjanak.

A katasztrófavédőknek – a korábbi balesetek elemzései alapján – sajnos az a tapasztalatuk, hogy elsősorban a szabálytalan kivitelezés, az időszakos ellenőrzés és karbantartás elmulasztása, vagy a szellőző elemek lezárása miatt történik meg a baj.

Már majdnem száz riasztás

Hazánkban minden évben több száz szénmonoxid-mérgezéssel járó eset történik, ezek közül több tucatnyi halállal végződik. 2012 októberéig 93 alkalommal kellett szénmonoxid-mérgezés miatt beavatkozni a tűzoltóságoknak, a fenti példák pedig azt mutatják, hogy ez a szám napról napra emelkedik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik