Közélet

Koporsóvita Pécsett

koporsóvita (koporsóvita)
koporsóvita (koporsóvita)

Vádat emeltek a Pécsi Temetkezési Kft. volt igazgatója ellen.

Hűtlen kezelés miatt vádat emelt az ügyészség a Pécsi Temetkezési Kft. volt igazgatója, Rankasz Ernő és társa ellen – írja az mno.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva. Közel három éve tett feljelentést a pécsi önkormányzat az után, hogy belső vizsgálatot folytatott a városi tulajdonban lévő temetkezési cégnél egy telefonos bejelentés nyomán.

A revizori vizsgálat megállapította, céges autóval mentek nyaralni a vezetők, négy középvezető több mint félmillió forintos üdülési csekket kapott, és úgy rendeltek 630 szociális célú koporsót, hogy ezekből mindössze százra lett volna szükségük egy adott évben. Ráadásul a revizorok jelentése szerint a koporsók nyolcvan kilónál nehezebb holttestet nem is bírtak el, ezért azokat meg kellett erősíteni. A lap információi szerint a belső ellenőrzés során arról is beszámoltak az ott dolgozók, hogy állítólag a cégvezető feleségének nyaralóján is dolgoztak munkaidőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik