Közélet

Börtönbe zárták a gyorshajtót

Több mint kétszázzal hajtott az M6-os autópályán. Miközben megbírságolták, kiderült, hogy körözik is.

A rendőrök úgynevezett megállításos sebességellenőrzést tartottak az autópálya besnyői szakaszán, a 39-es kilométernél. A traffipax itt mérte be a svájci rendszámos Mercedest, amely a megengedett 130 kilométer/óra helyett 207-tel száguldott. A magyar sofőrnek a gyorshajtás miatt egy 90 ezer forintos csekket adtak, közben ellenőrizték az adatait is. Kiderült, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot adott ki vele szemben még tavaly augusztusban. A férfi ugyanis lopás miatt 312 ezer forintos büntetést kapott, de nem fizette be, a 120 nap fogházbüntetésre váltott büntetés letöltésére pedig nem jelentkezett, emiatt körözést adtak ki ellene.

A férfit a rendőrök elfogták, majd előállították a Pálhalmai BV Intézetbe, ahol az orvosi vizsgálat után megkezdte fogházbüntetésének letöltését.

Két héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az M1-es autópálya 108-as kilométerénél álló traffipaxba futott bele egy külföldi sofőr. A megengedett 130 km/órás sebesség helyett 212-vel száguldott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik