Közélet

Elmeorvosi vizsgálat várhat a bozótvágós rendőrre

orvosi köpeny (orvosi köpeny, orvos, egészségügy, )
orvosi köpeny (orvosi köpeny, orvos, egészségügy, )

A 32 éves egyenruhás ellen indított nyomozás november végére fejeződhet be.

A bizonyítékok begyűjtése és vizsgálata, valamint a tanúk meghallgatása után a szakértő kirendeléséhez szükséges orvosi papírokra vár a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a szeptemberi gödöllői késeléssel kapcsolatos nyomozás állásáról a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Kállai Gábor elmondta, hogy a házi őrizetben lévő rendőrt valószínűleg elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik, hogy kiderüljön: a hivatásánál fogva komoly alkalmassági szűrőkön átment, elvileg fegyelmezett férfi hogyan veszíthette el önkontrollját.

Az ügyészségi szóvivő hozzátette, egy bűnüldözésre felesküdött egyenruhás még ittasan sem juthat el odáig, hogy bozótvágó késsel rátámadjon egy emberre azért, mert az nem sokkal előtte a barátja nyakához tartott egy kést. A nyolc napon belüli sérüléseket okozó verés és szurkálás után a férfi Hollandiában élő rokonaihoz szökött, ám családtagjai és kollégái telefonos unszolására néhány nap elteltével hazajött, és alávetette magát az eljárásnak – tette hozzá Kállai Gábor. Szerinte egyebek mellett ez a tény, illetve a nyomozóhatósággal való együttműködés, a mindenre kiterjedő részletes beismerő vallomás megtétele és a megbánás is közrejátszhatott abban, hogy a nyomozási bíró elégségesnek tartotta a házi őrizet elrendelését.

Mint ismert, a Készenléti Rendőrség volt tagját életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják, amiért szeptember 19-én egy bozótvágó késsel és egy teleszkópos fémrúddal rátámadt egy férfira egy gödöllői szórakozóhelyen. Az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő férfit, majd napokra eltűnt. Az állásából elbocsátott férfi ügyében indított nyomozás november végére fejeződhet be, vádemelés leghamarabb december elején várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik