Közélet

Beismerte a késelést a gödöllői rendőr

keseles(210x140)(6).jpg (késelés, )
keseles(210x140)(6).jpg (késelés, )

Beismerte tettét F. István, a gödöllői késeléssel gyanúsított rendőr, aki arra hivatkozott, hogy a barátját ért fenyegetést akarta megtorolni.

F. Istvánt vasárnapi elfogása után hallgatta ki és vette őrizetbe a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség. A férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt kereste a rendőrség múlt szerda óta.

A 32 éves gödöllői férfi vallomása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, arra hivatkozott, hogy a barátját ért fenyegetést akarta megtorolni. Az ügyészség F. István házi őrizetbe helyezését indítványozza, erről kedden dönt a Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája.

Mint írtuk, a férfi egy baráti társasággal mulatozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vitát követően eltűnt a helyszínről, ám később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával (teleszkópos bottal), többször megvágta, illetve megütötte a férfit, majd elmenekült.

A rendőrök a gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében is keresték, helikoptert és kutyákat is bevetettek felkutatásáért, végül vasárnap kora reggel fogták el a Hollandiából hazafelé tartó férfit, akivel korábban már sikerült telefonon felvenni a kapcsolatot. Az Országos Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében hangsúlyozta: a Készenléti Rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést; a szervezet parancsnoka vasárnap azonnali hatállyal megszüntette F. István szolgálati viszonyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik