Közélet

Horror az M3-ason: mindent tagad a szlovák milliárdosnő

szlovák gázoló (ingyenes, )
szlovák gázoló (ingyenes, )

A dúsgazdag Eva Rezešová azt állítja: hazudik az a kamionos szemtanú, aki szerint bosszúból üldözte áldozatait.


(Fotó: AFP)

„Szemenszedett hazugság” – kommentálta a Velvetnek Tóth M. Gábor ügyvéd a Blikk csütörtöki értesülését, miszerint Eva Varholíková-Rezešová szándékosan okozta az augusztusi balesetet az M3-as autópályán, négy ember halálát okozva.

A jogász úgy véli, a történetet kitalációnak mondó ügyfele ellen semmiféle szándékosságra utaló bizonyíték nincs. „Semmilyen objektív jel nem utal rá, hogy üldözte volna a Fiatot” – tette hozzá a védő, aki szerint az is különös, hogy egy kamion 10 kilométeren át tartani tudta a tempót két személyautóval.

Rejtélyes vallomás

A Blikk csütörtöki számában egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva azt írta, hogy – a szemtanú állítása szerint – a szlovák milliárdosnő bosszúból üldözhette leendő áldozatait, mielőtt belerohant a kocsijukba.

A lap információi szerint a kamionos hétfőn tett vallomást. Állítólag arról beszélt, jóval a végzetes baleset előtt várható volt, hogy megtörténik a baj. Már tíz kilométerrel korábban, egy benzinkútnál összezördültek a felek: a BMW nem tudta első lendületből megelőzni a Fiatot. Villogott rá, hogy hagyja el a belső sávot azonnal, hogy a hatalmas sebességéből ne kelljen visszavennie. Amikor aztán sávot váltott a Fiat, a másik autó elkezdte üldözni, tolta le az útról. A Fiat kétségbeesetten menekült, lehúzódott egészen a leállósávba, de hiába, a BMW csak ment utána, és folyamatosan nyomás alatt tartotta, mígnem megtörtént a baj.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője a kamionos vallomásával kapcsolatban az MTI érdeklődésére csupán annyit mondott: valóban jelentkezett a régóta keresett szemtanú, ki is hallgatta őt a rendőrség, de a nyomozás érdekében vallomásának részletei nem publikusak. Hozzátette: nem tudja megerősíteni a napilap cikkében leírtakat, azok nem a rendőrségtől származnak.

Négyen haltak meg Rezešová miatt

Mint ismert, a baleset augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópályán, Eva Varholíková terepjárójával egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társuk két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe.

A milliárdosnő két nappal a szörnyű tragédia után előzetes letartóztatásba került. A vér- és vizeletminta vizsgálata alátámasztotta, amit az alkoholszonda is jelzett: a 35 éves sofőr ivott, mielőtt belerohant az előtte haladó magyar rendszámú kocsiba, miközben az egy kamiont előzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik